Az ellenséges uralom elve és az állami követelések elévülése
Ha az állam azért nem érvényesíti éveken keresztül a saját vagyonvédelmi igényeit, mert az erre hivatott szervek vezetői maguk sem érdekeltek a jogsértések feltárásában, elévülnek ezek a követelések? A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal tervezett felállítása ezt a kérdést a magyar jogban is felveti. Az amerikai társasági jogokban ismert adverse domination doctrine („ellenséges uralom doktrínája”) abból indul ki, hogy az elévülés nem szolgálhatja azok érdekeit, akik saját irányításuk alatt megakadályozták az igényérvényesítést. Ellenséges uralom alatt az elévülés meg sem kezdődik, nyugszik addig, amíg a társaságot a jogsértésben érintett vezetők irányítják. Az írás azt vizsgálja, hogy ez a megközelítés milyen tanulságokkal szolgálhat a magyar jog számára.
