Az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpontja négy intézetből áll: a Jogtudományi, a Kisebbségkutató, a Politikatudományi és a Szociológiai Intézetből. Jogi személyiséggel a kutatóközpont rendelkezik, gazdálkodási jogköre alapján önállóan működő és gazdálkodó köztestületi költségvetési szerv. Székhelye: 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4. Levelezési címe: TK Jogtudományi Kutatóintézet, 1476 Budapest 100, Postafiók 340. A kutatóközpont élén a főigazgató áll. A kutatóintézetek a kutatóközpont alapvető kutatási egységei, amelyek élén igazgató áll. Az intézetek osztályokra tagozódnak, minden kutató tagja egy tudományos osztálynak. A Jogtudományi Kutatóintézet osztályai a következők: Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Osztály, Bűnügyi Tudományok Osztálya, Európai Uniós Jogi és Nemzetközi Jogi Osztály, Jogelméleti, Jogszociológiai és Jogtörténeti Osztály, Magánjogi Osztály.
Az intézet állományába történő belépéskor a kutató belépőkártyát igényel, amely az MTA Humán Tudományok Kutatóközpontjába és egyes központi helyiségeibe való belépésre (Nádor utca) is feljogosít. A belépőkártyát a munkaügyi osztály munkatársától (egedi.ildiko@tk.hu) lehet igényelni. Erkölcsi bizonyítvány becsatolása szükséges a jelentkezéshez. Külföldi kutatónak TB-kártyát és adóazonosító jelet kell igényelnie a munkaügyi osztály munkatársánál (egedi.ildiko@tk.hu). A külföldi kutatónak magyar bankszámlával is rendelkeznie kell a jogszabályok szerint. A kutatói szobája kulcsa, valamint TK-s e-mail cím a Jogtudományi Kutatóintézet titkárságának (JTI.Titkarsag@tk.hu) közreműködésével szerezhető be. A honlapon megjelenítendő információkat a kutató magyar és angol nyelven (külföldi kutató esetén csak angol nyelven) elküldi a Jogtudományi Kutatóintézet honlapfelelősének (szontagh.veronikaanna@tk.hu). A kutatóközpont időről időre hivatalos fotóst biztosít a kutatók profilképének elkészítéséhez, ezekről az alkalmakról az új belépők tájékoztatást kapnak. A szabadságolási időszak kiírására a Jogtudományi Kutatóintézet titkárságán (JTI.Titkarsag@tk.hu) van mód egy erre rendszeresített blokkfüzetben.
Az intézetben főállásban, kutatói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók egyetemükön adminisztratív tisztséget nem viselhetnek, azaz nem lehetnek tanszékvezetők, dékánhelyettesek, dékánok vagy más vezető beosztású alkalmazottak. A kutató az összeférhetetlenséget köteles megszüntetni. A részállásban foglalkoztatottak e szabály alól mentesülnek.
A teljes állásban foglalkoztatott közalkalmazottak kedden és csütörtökön tartózkodnak az intézetben, ezek az ún. intézeti napok. A négyórás (félállású) jogviszonyban foglalkoztatott kollégák jelenléti kötelezettsége csak a csütörtöki napokra terjed ki. Az intézeti napokon hat órát kell az intézetben tölteni.
Minden intézeti kutató kötelezettsége, hogy csütörtökönként részt vegyen a szokásos heti egyszeri rendezvényünkön, amely délelőtt 10 és 12 óra között kerül megrendezésre (a magyarul nem beszélő kutató a magyar nyelvű alkalmakon nem köteles részt venni). Ezekről a rendezvényekről további részletek olvashatók itt: http://jog.tk.hu/rendezvenyi-mufaji-utmutato.
A Jogtudományi Intézet minden kutatójának munkaköri leírásában szerepel, hogy évente egy eredeti (azaz máshol még nem publikált) tanulmányt köteles felajánlani az Állam- és Jogtudomány című periodika számára, amely a Jogtudományi Kutatóintézet folyóirata. A kéziratokat az ajttan@tk.hu e-mail címre kell eljuttatni. A szerkesztői útmutató a Jogtudományi Intézet honlapján található. Minden munkatárs munkaköri kötelessége, hogy a beérkező tanulmányok véleményezésében részt vegyen, ha a beérkező kézirat illeszkedik a szakterületéhez.
Az intézet kutatói OTKA- és egyéb pályázatokat csak intézeti munkatársként nyújthatnak be, és részt vevő kutatóként is csak olyan pályázatban vesznek részt, amely intézeti, esetleg kutatóközponti keretek között kerül benyújtásra. Ettől eltérés főigazgatói engedély alapján lehetséges. A kutatók jogosultak a kutatóközpont által kiírt pályázatokat, így a rendszeresen megjelenő nyelvi lektorálási és konferencia-részvételi pályázatokat benyújtani. A pályázat benyújtására az intranet rendszeren keresztül van lehetőség.
Pontszámítás, kutatói értékelés
Az éves beszámoló alapján valamennyi kutató pontszámot kap az éves teljesítményére. A kutatónak a besorolása szerinti pontszámot el kell érnie, félállásúakra a teljes állásúakra vonatkozó pontszámok 75%-a alkalmazandó. A pontszámok kiszámítását egy szabályzatba foglalt táblázat segítségével a Kutatóközpont Teljesítményértékelő Bizottsága végzi. A pontszámítás módjáról részletesen lásd a kutatóintézet teljesítményértékelési szabályzatát.
