.jpg&w=100&h=100&zc=1)
Gera AnnaAz elmúlt évben éles társadalmi vita alakult ki az erdőkben, különösen a védett és Natura 2000 hálózatba tartozó területeken történő gazdasági célú fakitermelés kérdései körül. Az erdőkben található faanyaggal kapcsolatos erőforrás-gazdálkodás szükségességét már felismerte a jogalkotó, azonban azt is szükséges megvizsgálni, hogy az erdő természetvédelmi értékeinek, komplex ökoszisztémaként való szemléletének jogszabályi garanciái mennyiben biztosítottak, és a jogszabályi környezet mennyiben szolgálja a természetvédelmi elvárások megvalósítását. Ebben a blogbejegyzésben bemutatom a vágástérrel járó gazdasági célú fakitermelés természetvédelmi kockázatait, a kapcsolódó hazai jogi szabályozást, és javaslatokat fogalmazok meg a jogszabályi környezet fejlesztésére.
A gazdasági célú fakitermelés természetvédelmi következményei
A magyarországi erdők jelentős részében, így a védelem alatt álló területeken is zajlik gazdasági célú fakitermelés. A gazdálkodás jellemzően vágásos üzemmódban történik, ami azt jelenti, hogy véghasználati és felújítási időszakok váltják egymást, közel azonos korú fákból álló állományokat létrehozva. A kiterjedt vágástérrel járó, gazdasági célú fakitermelés azonban több szempontból is káros hatást gyakorol az erdei ökoszisztémára, amit Mátyás Csaba a következőképpen foglal össze[1]:
- Vegetáció átalakulása: nagy kiterjedésű vágás esetén megváltoznak az ökológiai feltételek, erodálódik a termőréteg és elsavanyodik a talaj, átalakul a gyepszint és homogenizálódik az élettér; nem őshonos fafajokkal történő erdőfelújításkor csökken a faji sokféleség és módosul a faji összetétel.
- Fauna kicserélődése: a fafajmegválasztás és az erdőhigiéniás törekvések befolyásolják a rovarállomány alakulását; a kistestű gerinces fajok már a kis területen történő változásokra is érzékenyen reagálnak, a tájszerkezet átalakulása pedig a nagytestű fajok esetében is változásokat hoz.
- Genetikai diverzitás csökkenése: a szelektív beavatkozás (gyérítés, mesterséges felújítás) hatást gyakorol az utódnemzedékre; a szaporítóanyag-használati gyakorlatok a populációk közötti genetikai változatosság elmosódásához vezethetnek; a genetikai identitást veszélyezteti a fajok hibridizációja.
- Tápanyagháztartás működésének megváltozása: a területen felmelegszik a talaj, lebomlik a humuszréteg, tápanyagveszteség és nitrogénfelesleg alakul ki, amely a nitrofil növények megjelenéséhez vezet.
A káros hatások enyhítésére megoldásként veti fel a szakirodalom a természetvédelmi szempontok erdőgazdálkodásba való fokozottabb beemelését és a vágásos véghasználat alkalmazásának korlátozását. Ennek Mátyás Csaba korábban hivatkozott munkája alapján ökológiai szempontjai lehetnek különösen a következők: a fakitermelés mennyiségi korlátozása, az őshonos fafajok és a természetes felújulás előtérbe helyezése, az elegyesség és a korszerkezet javítása, valamint természetkímélőbb erdészeti beavatkozások alkalmazása. A természetvédelmi szempontok abban az elvárásban összegezhetők, hogy az erdőgazdálkodó ne okozzon kárt az erdő területén, vagy csak a lehető legkisebb mértékben.
A gyakorlatban, a természetvédelmi szempontok szerin kezelt erdőben például változatos életkorú faegyedek élnek együtt, lehetnek köztük egészen fiatalok, ugyanakkor akár százéves, vastag törzsű fák is. Az élő fák mellett holtfákkal is találkozhatunk, amelyek lehetnek kidőlt fák rönkjei, vagy álló holtfák, és amelyeken számos rovar talál otthonra, táplálékot jelentve ragadozók, madarak számára. Emellett Magyarországon őshonos faegyedek dominálnak, például bükk vagy tölgy, az idegenhonos és inváziós fajok, például akác vagy bálványfa helyett. Az ilyen erdők hozzájárulnak a hazai természetvédelmi értékek megőrzéséhez, és változatos élőhelyet jelentenek védett, vagy Natura 2000 oltalom alatt álló lágyszárú növények, illetve állatok számára is.
Hazai jogszabályi környezet
A hazai szabályozás logikai alapvetése, hogy az erdőterület elsődleges funkciója a faanyagtermelés. Ehhez képest kerülhetnek elismerésre egyes eltérő funkciók, például az árvízvédelem, a honvédelem, valamint a talajvédelem és a természetvédelem, amelyekre tekintettel korlátozható a faanyagtermelés, és amelyekre a jogszabályok eltéréseket, speciális szabályokat fogalmaznak meg. A funkciók elismerése az erdők rendeltetésének meghatározásán keresztül érvényesül, amely lehet gazdasági, védelmi vagy közjóléti. Ez azt jelenti, hogy például a természetvédelmi szempontból értékesnek tekintett erdők természetvédelmi funkciót töltenek be, védelmi rendeltetésbe soroltak, és ennek megfelelően speciális előírások vonatkoznak a használatukra. Az erdő használata az általános szabályozási logika szerint a fakivágást, a kivágott fa elszállítását, a vágásterületen pedig az erdő felújítását, azaz új erdő telepítését jelenti.
Általános szabályként, minden erdőterület esetén érvényesítendők a természetvédelmi törvény és az erdőtörvény alapelvi rendelkezései, valamint az erdőtörvény végrehajtási rendelete. A természetvédelmi törvényből kiemelendő, hogy a vadon élő szervezetek igénybevételével járó gazdasági tevékenységet a természeti rendszerek működőképességét és a biológiai sokféleséget fenntartva kell végezni, és az erdőgazdálkodásnak magában kell foglalnia a természetkímélő módszerek alkalmazását. Az erdőtörvényből pedig, hogy az erdőgazdálkodás következtében nem romolhat az erdők természetességi állapota, és a fakitermeléskor figyelemmel kell lenni a vizekre és a védett fajok élőhelyére. Az erdőterületeken általánosan alkalmazandó ezen szabályok inkább elvi jellegűek, a védelem alatt álló erdőkben ezek kiegészítésére megjelennek további, garanciális jellegű részletszabályok, amelyek azonban nem tekinthetők szigorúnak.
- Természetességi állapotra tekintettel: Az erdőtörvény az erdőket a szerkezetük, összetételük és eredetük alapján kategóriákba sorolja, és természetvédelmi előírásokat fogalmaz meg azon erdőkre nézve, amelyeknek a természetességi állapota magasabb szintű (tipikusan: természetes, természetszerű vagy származékerdő). Ilyen például, hogy ezeknek a százméteres körzetében tilos intenzíven terjedő fafajjal erdőt telepíteni.
- Védelmi státuszra tekintettel: Speciális szabályok alkalmazandók akkor is, ha az erdő védett, vagy Natura 2000 oltalom alatt áll.
A védett erdők természetvédelmi rendeltetésűek, véghasználatuk esetén hagyásfák és hagyásfacsoportok visszahagyása írható elő, a természetes úton megjelenő holt faanyagból álló és fekvő holtfát kell visszahagyni, valamint figyelmet kell fordítani az inváziós fajok visszaszorítására, az elegyességre, szerkezeti változatosságra, a meglévő idős faegyedek, őshonos cserjeszint és az erdőszegély megőrzésére. A természetvédelmi törvény szerint védett területen kerülni kell továbbá a teljes talajelőkészítést, őshonos fafajokkal és természetkímélő módszerekkel kell végezni az erdőtelepítést, tarvágás csak nem őshonos fafajokból álló, vagy természetes felújulásra nem képes állományokban, összefüggően legfeljebb 3 hektár kiterjedésben lehetséges, és a fokozatos felújító vágást követő végvágás összefüggő kiterjedése pedig legfeljebb 5 hektár lehet. A fokozottan védett erdőkben erdőgazdálkodási beavatkozás csak a természetvédelmi kezelés részeként végezhető, ami azt jelenti, hogy a gazdasági célú fakitermelés tiltott.
A Natura 2000 oltalom alatt álló erdők Natura 2000 rendeltetésűek, és a védett területekre vonatkozó korlátozásokkal végezhető bennük a fakitermelés (a természetvédelmi törvény szerinti, vágásmódra vonatkozó korlátozások nélkül). Védett területnek nem minősülő Natura 2000 területen, az erre vonatkozó külön kormányrendelet szerint általánosan is tilos olyan tevékenységet folytatni, amely a védelmi cél megvalósítását akadályozza, azonban az ezekre a területekre vonatkozó speciális korlátozások (pl. fakivágás hatósági engedélyhez kötése, oltalom alatt álló fajokat és élőhelyeket veszélyeztető tevékenység hatósági megtiltása) csak az erdőgazdálkodás körén kívül eső tevékenységekre alkalmazandók.
- Védelmi státusz és természetességi állapot együttes figyelembevételével: További előírások alkalmazandók, ha egy erdőterület védett vagy Natura 2000 oltalom alatt áll, és a természetességi állapotát tekintve természetes, természetszerű vagy származékerdő. Ilyen területek esetén a 100%-os állami tulajdonban álló erdők meghatározott (első körzeti erdőtervezést követően egyötöd, majd egynegyed, egyharmad) részén örökerdő, faanyagtermelést nem szolgáló vagy átmeneti üzemmódú erdőgazdálkodást kell folytatni, és, ha a terület természetes erdőfelújulásra képes, fő szabály szerint tilos a tarvágás (kivéve, ha sarjeredetű felújítás miatt, vagy általában az erdő egészségi állapotának megőrzése, javítása, veszély elhárítása vagy az erdő felújítása érdekében szükséges). Ez az előírás sem szigorú, mivel lehetővé teszi az átmeneti üzemmódú erdőgazdálkodást, amelyben ugyanúgy lehetséges a végvágás, azzal, hogy az érintett területek legfeljebb 1,5 hektáros egybefüggő területet alkothatnak, és a véghasználat térben és időben több ütemben kerül végrehajtásra. A tarvágás sarjeredetű felújítás érdekében történő megengedhetősége kapcsán szintén megjelent a kritika: az MTA Biológiai Tudományok Osztálya állásfoglalást adott ki, amelyben más, ökológiailag fenntartható erdőgazdasági módszerek használatát javasolta, a tarvágás által okozott kedvezőtlen termőhelyi viszonyok veszélyeire tekintettel.
- Nemzeti parki státuszra tekintettel: Külön jogszabály alapján ki kell jelölni minden nemzeti parkban azt a természeti övezetet, amely kizárólag az ökoszisztéma természetes folyamatainak és szerkezetének fenntartását szolgálja, és amelyben fakitermelés csak természetvédelmi kezelés részeként, tehát gazdasági célból nem végezhető. Ilyen kijelölésre azonban hegy- és dombvidéki erdeinkben nem került sor: kizárólag a Hortobágyi Nemzeti Park rendelkezik kihirdetett övezeti besorolással. Fakitermelési korlátozásokat tartalmazhat a nemzeti parkok kezelési terve is, a Bükki Nemzeti Park kezelési tervének tervezete például konkrét korlátozásokat javasol egyes fajok, élőhelyek és madárfészkek védelme érdekében, akár a védendő érték körüli területen a véghasználat teljes kizárásával. Ez azt jelenti, hogy ha például egy konkrét fán védett madár fészkel, akkor tilos kivágni azt, valamint a körülötte lévő fákat is.
- Védett fajokra és életközösségekre tekintettel: Külön kormányrendelet fogalmaz meg korlátozásokat a védett növénytársulásokra nézve: vegetációs időszak alatt fakitermelés csak tisztítás vagy törzskiválasztó gyérítés érdekében, tarvágás csak természetes felújulásra nem képes állományokban és legfeljebb 3 hektár, fokozatos felújítást követő végvágás pedig legfeljebb 5 hektár kiterjedésben végezhető. Emellett alkalmazandók a természetvédelmi törvény elvi előírásai, melyek szerint tilos a védett állat- és növényfajok egyedeinek és élőhelyeinek veszélyeztetése és károsítása. Ez a gyakorlatban például azt is jelenti, hogy tilos úgy végezni a gazdasági célú fakitermelést, hogy az a védett állatok búvóhelyében kárt tegyen.
A védelemre érdemesnek tekintett erdőterületeken tehát előírások korlátozzák a fakitermelést, azonban a szabályozás rendkívül fragmentált. Az előírások szakmai szempontból sem mindig jelentenek kellő garanciát, amire az MTA Biológiai Tudományok Osztálya is felhívta a figyelmet. Bár vonatkoznak előírások a vágásos véghasználat területének korlátozására, számos más problémával, így különösen a fakitermeléssel, illetve az élővilágban és a talajban okozott káros hatásokkal nem foglalkozik érdemben a szabályozás.
Összességében, az alapelvekben foglalt védelmi kötelezettség megvalósítását a gyakorlatban nem szolgálják a részletszabályok, hiszen a vágásterületen olyan éles beavatkozás történik az erdei ökoszisztémába, amely szükségszerűen védett egyedeket, élőhelyeket veszélyeztet. Ez azt jelenti, hogy a vágástérrel járó, itthon tipikusan megvalósuló gazdasági célú fakivágás következtében szükségszerűen egy nagy terület marad kopár, ahol az időjárási viszontagságok, például az erős napsütés vagy heves esőzés megváltoztatják, erodálják a talajt, ami az ott található lágyszárú növények pusztulásához is vezethet. Az így megváltozott területen a nagyobb gerinces állatok sem találnak búvóhelyet, a kisebb, akár gerinctelen állatok, illetve a talajfauna számára pedig alapjaiban változnak meg az életkörülmények, ami ugyancsak a pusztulásukat okozhatja.
Jogszabályi környezet fejlesztése
A természetvédelmi szempontok érvényesítése érdekében erre tekintettel a jogszabályi környezet fejlesztését javaslom, és különösen fontosnak tartom az alapelvi szabályok garanciális részletszabályokban való konkretizálását, az erdőtörvény felülvizsgálatát, és az erdőre komplex ökoszisztémaként tekintő, természetvédelmi szemléletű erdőgazdálkodáson alapuló új erdőstratégia kialakítását. Ezen felül, a gazdasági célú fakitermelés kapcsán a szabályozás fejlesztése érdekében a következőket javaslom:
- Az erdei ökoszisztémák védelmében a gazdasági célú fakitermelés volumenének csökkentése. Ennek részeként:
- Védett természeti területeken a gazdasági fakitermelés kizárása.
- Természetvédelmi oltalom alatt nem álló, de ökológiai szempontból természetes vagy természetközeli állapotú erdőterületeken a természetes erdőfelújítást nem gátló fakitermelési módok alkalmazása (szálalóvágás, örökerdő üzemmód).
- A valós faanyagszükséget elsődlegesen faültetvények révén történő biztosítása.
- Erdei ökoszisztémák védelme és a természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodási módszerek alkalmazása védelem alatt álló és nem álló erdőkben egyaránt.
- Élőhelyvédelmi, fajvédelmi és talajvédelmi garanciák, kímélő erdészeti beavatkozási módszerek alkalmazása.
_______________
[1] Mátyás Csaba (szerk.): Erdészeti ökológia, Mezőgazda kiadó, Budapest, 1996
___________________
A blogbejegyzés a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-MATE/2024/25/D kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával, a szerző kapcsolódó TDK dolgozatának felhasználásával, és Prof. Dr. Malatinszky Ákos témavezetői támogatásával készült.
___________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.