.jpg&w=100&h=100&zc=1)
Gera AnnaAz éghajlatváltozás a hazai erdőkre is jelentős hatással van. Az időjárási extremitások erdei élőhelyekre gyakorolt közvetlen hatásai mellett természetvédelmi szempontból külön is érdemes foglalkozni az idegenhonos és inváziós fajok erdőgazdálkodásban betöltött szerepével, valamint a biomassza megújuló energiaként való hasznosításával, amire sokan az éghajlatváltozás elleni küzdelem egyik eszközeként tekintenek. A gazdasági fakitermeléssel kapcsolatos blogbejegyzésem folytatásaként most az erdőgazdálkodás hazai szabályozását ebben a kontextusban vizsgálom, bemutatva az Európai Unió természethelyreállítási rendeletének releváns rendelkezéseit és a kutatás alapján megfogalmazott javaslataimat is.
Az éghajlatváltozás természetvédelmi következményei a hazai erdőkben
Az éghajlatváltozás korunk egyik legfontosabb környezetvédelmi kihívása, amely a hazai erdők természetvédelme kapcsán is kiemelt figyelmet igényel.
A természetvédelmi szakirodalomban például Standovár Tibor és szerzőtársai is hangsúlyozzák, hogy az éghajlatváltozás egyre nagyobb hatást fog gyakorolni a hazai erdőkre. Gyakoribb aszályokra számíthatunk, és súlyosabb károkat okozhatnak a rovarok és kórokozók a fákon, aminek hatására azok tömegesen legyengülhetnek, elpusztulhatnak, illetve egyes fajok akár teljesen el is tűnhetnek. Gyakoribbak lesznek az időjárási extremitások is (forró napok, viharok, ónos eső vagy kései fagy), amelyek az erdei élővilág egészére hatással lehetnek, és átrendezhetik az életközösségeket. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia szerint hazai erdeinkben leginkább a természetközeli erdőkben gyakori bükk, kocsánytalan tölgy és cser, legkevésbé pedig az ültetvényes gazdálkodásban gyakran alkalmazott akác, illetve a kocsányos tölgy és az erdei fenyő érzékeny az éghajlatváltozásra. Legkevésbé sérülékeny erdeink az Északi-középhegységben, a Nyírség déli részén, a Dunántúli-dombságon és a nyugat-magyarországi területeken találhatók.
Természetvédelmi szempontból fontos kérdés az inváziós fajok megjelenése, amelyek károkat okoznak az erdőkben, nemcsak ökológiai szempontból (pl. őshonos fajok kiszorítása, kompetíció, allelopátia vagy hibridizáció révén), hanem ökonómiai szempontból is (pl. jelenlétükkel okozott károk: fapusztulás, magasabb gazdasági értékű őshonos fajok kiszorítása), ahogy azt Csóka György és Korda Márton bemutatják. Az éghajlatváltozással összefüggésben e káros hatások is felerősödnek: idegenhonos fajok invázióssá válhatnak, újabb inváziós fajok jelenhetnek meg, és az őshonos fajok sérülékennyé válásával megnövekedhet az általuk benépesíthető terület. Sajátos kérdés ehhez kapcsolódóan, hogy mennyire vonhatók be az erdőfelújításba az idegenhonos, esetleg inváziós fafajok, például a fehér akác, amely a természetvédelmi szakirodalom szerint inváziós fajként jelentős ökológiai károkat okoz, azonban gyors növekedése miatt a gazdálkodásban és a rekultiváció során is széles körben alkalmazzák.
Természetvédelmi szempontból szintén kiemelendő kérdés a faanyag megújuló erőforrásként való hasznosítása a távhőtermelésben és a villamosenergia-termelésben. A faanyag energetikai célú hasznosítása az éghajlatváltozás kapcsán mitigációs eszközként szolgálhat, tehát hozzájárulhat az éghajlatváltozás káros hatásainak csökkentéséhez, mivel megfelelő működés esetén kedvezőbb a karbonlábnyoma, mint a fosszilis alapú energiatermelésé. Az erdei ökoszisztémák egészébe történő, fakitermelési célú beavatkozások azonban az erdőt mint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, azaz az adaptáció eszközét veszélyeztetik, illetve ettől függetlenül is természetvédelmi károkat okoznak.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos szempontok természetbarát integrálására megoldás lehet, ha az erdőgazdálkodás az erdők rugalmas ellenállóképességének növelésére fordítja a figyelmét. Ez az erdők által megkötött szén mennyiségét is növelni képes, így mitigációs intézkedésként is szolgál, és emellett az erdőt mint az adaptáció eszközét is védi, hiszen, ahogy Standovár Tibor és szerzőtársai is kiemelik, a természetességi állapotuk javítása hozzájárul az éghajlatváltozás regionálisan várható hatásainak mérsékléséhez, és növeli az erdők biológiai alkalmazkodó képességét. Az erdők biológiai értékének növeléséhez hozzájárulhat például az, ha az erdők korosztályviszonyainak széthúzása, a tudatos fafajmegválasztás, a folyamatos erdőborítás fenntartása, a változatos faállomány-szerkezet kialakítása, az ökológiai folyosók létrehozása, valamint az erdőszegély és a cserjeszint védelme is [1].
Ez azt jelenti, hogy az erdőgazdálkodás során olyan erdők kialakítására kell törekedni, amelyekben idősebb és fiatalabb faegyedek egyaránt megtalálhatók, és olyan fafajokkal történik a telepítés, amelyek tájhonosak, képesek ellenállni az éghajlatváltozás hatásainak, és hozzájárulnak a természetes ökológiai egyensúly fenntartásához. Az esetleges fakitermelés ezekben az erdőkben nem teljes területek egybefüggő letarolásával történik, hanem megfelelő sűrűségű faállomány megőrzésével. Megmarad a cserjeszint, az erdő szegélyén található növényállomány, és olyan egybefüggő sávok, amelyek ökológiai folyosóként szolgálnak, és egyes erdővel borított területek között biztonságos átjárást tesznek lehetővé az erdővel nem borított területeken keresztül. Ezek az állatok szaporodását, egyedeinek biztonságát, valamint a növényvilág regenerációját is képesek szolgálni.
Az erdőkben érvényesülő éghajlatváltozás természetvédelmi szempontjainak hazai jogi szabályozása
A hazai jogszabályok körében elsődlegesen a klímatörvény foglalkozik az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel. A törvény rendkívül rövid, mindössze öt paragrafusból áll, és a nemzeti klímapolitika kialakításával kapcsolatos alapelveket deklarálja, köztük azt is, hogy annak kidolgozásakor az erdőgazdálkodási politika szempontjait is figyelembe kell venni. A törvény jelenleg is hatályban van, azonban ahhoz kapcsolódóan az Alkotmánybíróság az 5/2025. (VI. 30.) AB határozatban megvizsgálta a hazai klímavédelmi szabályozás megfelelőségét, és annak kiegészítésére szólított fel.
A határozat formai okokból kifolyólag kizárólag a törvény 3. § (1) bekezdését vizsgálta érdemben és tartalmilag, amely szerint „Magyarország az üvegházhatású gázok kibocsátását legalább 40%-kal csökkenti 2030-ig az 1990. évhez képest.” A testület megvizsgálta, hogy a rendelkezés összhangban van-e az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésével, a XX. cikk (1) bekezdésében foglalt egészséghez való joggal és ahhoz kapcsolódóan a környezet védelmének biztosításával kapcsolatos állami kötelezettséggel, valamint a XXI. cikk (1) bekezdésében foglalt egészséges környezethez való joggal. Megállapításaiban kiemelte, hogy a környezet alkotmányos védelmével kapcsolatos elvek, köztük az elővigyázatosság elve és a megelőzés elve dinamikusak, ami azt jelenti, hogy folyamatos védelmi kötelezettséget teremtenek. Mivel a törvényben foglalt vállalás, a kibocsátási szint 1990. évhez viszonyított 40%-os csökkentése már megvalósult, a célkitűzést felül kell vizsgálni, és aktualizálni szükséges, erre tekintettel a vizsgált rendelkezést a jövőre nézve, 2026. június 30-ai hatállyal megsemmisítette.
Ezen felül az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet is megállapított, arra tekintettel, hogy a törvény nem szabályozza, hogy a következőket milyen eszközökkel kívánja megvalósítani a jogalkotó:
- Mitigáció az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésén túl, ami az éghajlatváltozás káros hatásainak csökkentését jelenti. Erre lehet példa az üvegházhatású gázok elnyelését támogató megoldások alkalmazása, akár erdők telepítése, meglévő erdők megőrzése révén.
- Adaptáció, ami a klímaváltozás következményeihez való alkalmazkodást jelenti. Erre lehet példa olyan természetes rendszerek kialakítása, amelyek a megváltozott éghajlati körülmények között is életképesek, akár szárazságtűrő fajok szélesebb körű alkalmazása révén.
- Reziliencia, ami a klímaváltozás következményeivel szembeni ellenállóképesség növelését jelenti. Erre lehet példa a természetes rendszerek olyan kezelése, hogy azok a klímaváltozás káros hatásainak bekövetkezése (például egy aszályos, száraz nyár) után könnyen regenerálódni tudjanak, amit például a fafaj-diverzitás megőrzése támogathat.
A testület előírása szerint az Alaptörvényből fakadó követelmény, hogy e kérdéseket a jogalkotó szabályozza, és ennek teljesítésére is a 2026. június 30-ai határidőt szabta.
A klímatörvény hiányosságai ellenére bizonyos körben megjelenik a reziliencianövelésre való törekvés egyes hatályos jogszabályi előírásokban, és a hazai szabályozás már most foglalkozik az erdők rezilienciájának általános növelésével, az idegenhonos fajokkal való felújítás és inváziós fajok elleni küzdelem kérdésköreivel, valamint a biomassza megújuló energiaként való elismerésével.
Az erdők rezilienciájának növelésével kapcsolatban az erdőtörvény a természetvédelmi és a Natura 2000 rendeltetésű erdők kapcsán rögzíti, hogy fokozott figyelmet kell fordítani az inváziós fajok visszaszorítására, az elegyesség fenntartására, a faállomány szerkezeti változatosságának növelésére, valamint a meglévő idős, böhöncös faegyedek, az őshonos cserjeszint és az erdőszegély megőrzésére. A természetvédelmi törvény ezt azzal egészíti ki, hogy védett természeti területen törekedni kell a nem őshonos fafajokból álló erdőkben a természetközeli állapot kialakítására, például állománykiegészítés, fafajcsere, az elegyarány szabályozása és a monokultúrák felszámolása révén. Az erdőtörvény végrehajtási rendelete emellett kifejezetten is utal arra, hogy a klímaváltozás hatásait, így a klímaviszonyok, hidrológiai viszonyok, és más termőhelyi viszonyok változását és a gyakoribb károsítók várható hatásait figyelembe véve szükséges meghatározni az erdőfelújítás célállományát. A reziliencianövelést támogatja továbbá, hogy az erdőtörvény lehetővé teszi az átmeneti és az örökerdő üzemmódra való áttérést, erre vonatkozó kötelezettséget azonban csak szűk körben ír elő, ha az erdő állami tulajdonú, védelmi rendeltetésű és magas természetességi állapotú. Az örökerdő-gazdálkodásra való átállást a Közös Agrárpolitika keretében európai uniós támogatással ösztönzik.
Az idegenhonos fajok erdőgazdálkodásban való alkalmazása nem tiltott, a termesztésbe vonható idegenhonos fafajok jegyzékét az erdőtörvény végrehajtási rendelete tartalmazza. Kiemelendő, hogy ide sorolja a jogalkotó a fehér akácot is, amely természetvédelmi szempontból inváziósnak tekinthető. Az erdőtörvény alapelvi előírása alapján természetes, természetszerű vagy származékerdő esetén a közvetlenül határos erdőben idegenhonos fafajokkal mesterséges felújítás csak akkor végezhető, ha az az erdők természetességi állapotát nem veszélyezteti, ennek gyakorlati érvényesítésével kapcsolatban azonban nincs részletesen kidolgozott szabályozás.
Az inváziós fajok jegyzéke szintén az erdőtörvény végrehajtási rendeletében található. A törvény hasonló logikával a természetes és természetszerű erdőket, valamint a nem erdő művelési ágba tartozó védett és Natura 2000 oltalom alatt álló területeket védi, rögzítve, hogy ezek százméteres körzetében tilos inváziós fafajjal erdőt telepíteni. A százméteres pufferzóna azonban nem mindig biztosít kellő védelmet az inváziós fafajok terjedésével szemben, tekintettel a megváltozó éghajlati viszonyokra, valamint az erős szelek és az esetleges erdei vízfolyások közvetítőszerepére is. Az inváziós fajokkal szembeni küzdelem részeként kimondja továbbá a törvény, hogy erdőtervben nem szereplő fakivágásra is van lehetőség azok egyéb termelésként történő kitermelésére, az erdő természetességi állapotának védelme érdekében.
Az energetikai célú fakitermelés konfliktusai kapcsán itt a villamos energiáról szóló törvényre érdemes utalni, amely rögzíti, hogy megújuló energiaforrásnak tekintendő a biomasszából nyert energia, és a biomassza körébe tartozik az erdőgazdálkodásból származó termékek, hulladékok és maradékanyagok biológiailag lebontható része is. A törvény célja a megújuló energiaforrásból származó energia termelésének ösztönzése, így prémium típusú támogatás (támogatott áron történő átvétel) biztosított a biomassza felhasználásával történő villamosenergia-termelés fenntartásának, illetve az új beruházások megvalósításának ösztönzésére is, a rendeletben foglalt részletszabályok szerint.
A hatályos szabályozás tehát bizonyos körben célul tűzi ki az erdők rezilienciájának növelését, a jogszabályok azonban nem fogalmaznak meg részletes előírásokat ennek megvalósítása érdekében, így érdemi reziliencianövelés pusztán szabályozási megfelelés alapján nem várható. Emellett az éghajlatvédelmi törekvések keretében az energetikai célú fakitermelés megújuló energiaként való támogatása szintén nem szolgálja a szűkebb értelemben vett természetvédelmi célok megvalósítását.
Az Európai Unió természethelyreállítási rendelete
Az Európai Unió természethelyreállítási rendelete fontos előrelépést hozhat az erdei ökoszisztémák hazai védelmében. A rendelet célja a biológiailag változatos és reziliens ökoszisztémák regenerációja, valamint az éghajlatváltozás mérséklésével és az ahhoz való alkalmazkodással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez való hozzájárulás; ennek érdekében a természet helyreállításának több pillérét is meghatározza. Az erdőgazdálkodás szempontjából ezek közül az élőhelyek és az erdei ökoszisztémák helyreállítására vonatkozó tagállami kötelezettség emelendő ki.
Az élőhelyek helyreállítása körében (1) mellékletben nevesített élőhelytípusok, köztük erdei élőhelytípusok, valamint (2) a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv mellékletében nevesített fajok élőhelyei kapcsán tartalmaz előírásokat a rendelet. A rendelet mellékletében nevesített erdei élőhelytípusok (pl. pannon molyhos tölgyesek, szubmontán és montán bükkösök) kapcsán előírja, hogy a tagállamok kötelesek intézkedéseket tenni a jó állapot elérése érdekében. Itt a cél tehát a jó állapot elérése, amely azt az ökológiai integritást, stabilitást és rezilienciát jelenti, amely az élőhelytípus hosszú távú fennmaradásához szükséges. A meglévő élőhelyek esetén 2030-ig a területek 30%-át, 2040-ig 60%-át, 2050-ig pedig 90%-át kell javítani helyreállító intézkedésekkel, és ott, ahol nem találhatók ilyen élőhelytípusok, vissza kell állítani ezeket. Emellett a madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelv mellékleteiben nevesített fajok élőhelyei kapcsán további követelmény azok mennyiségi és minőségi javítása, visszaállítása, illetve összekapcsoltságuk javítása. Magyarországon a rendeletben szereplők közül 45 élőhelytípus található, összesen 1 millió hektárnyi területen, köztük erdei élőhelytípusok is.
Emellett a rendeletben külön megfogalmazott, általános elvárások vonatkoznak az erdei ökoszisztémák biológiai sokféleségének növelésére, és javulást szükséges elérni az erdei madárfajok állományában, valamint az álló és fekvő holtfára, a nem egyidős fákból álló erdők arányára, az erdők összekapcsoltságára, a szervesszén-készletre, az őshonos fafajok által uralt erdők arányára és a fafaj-diverzitásra vonatkozó, mellékletben részletezett mutatók tekintetében. Ezek az elvárások akkor is teljesítendők, ha az adott erdőterületek nem tartoznak a rendelet mellékletében nevesített élőhelytípusok közé.
Javaslatok
A klímatörvény megalkotására vonatkozó alkotmányos kötelezettség fontos lehetőséget teremt egy olyan szabályozás kialakítására, amely a természethelyreállítási rendelettel összhangban figyelembe veszi az erdőgazdálkodás éghajlatvédelmi szerepét és a kapcsolódó természetvédelmi szempontokat.
Az Alkotmánybíróság döntését követően a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Green Policy Center vezetésével, összesen 180 civil és szakmai szervezet együttműködésének eredményeként, 2026 júliusában elkészült a civil klímatörvény tervezete, amely szakmai javaslatot fogalmaz meg a jogalkotó számára a klímatörvény újraalkotásához. Ez a rendkívül értékes szakmai anyag az erdőgazdálkodás során felmerülő természetvédelmi kérdések szabályozása kapcsán is fontos kiindulópontként szolgál. Az abban foglaltakat kiegészítve, a természetvédelmi szempontok hatékony érvényesítése érdekében a következőket javaslom megfontolásra:
- Az erdei ökoszisztémák adaptációs szerepének előtérbe helyezése, valamint az erdők reziliencianövelését szolgáló szakmai elvárások beépítése a szabályozásba és a stratégiai tervezésbe.
- Hatékony fellépés a természetvédelmi szempontból inváziósnak tekinthető fafajok ellen, a gazdasági hasznosítás korlátozásával.
- A faanyag mitigációs szerepének kiaknázására irányuló törekvések és az energetikai hasznosítási célok erdőktől elkülönített megvalósítása, faültetvények révén.
- A klímatörvény alkotmányos kötelezettségen alapuló felülvizsgálata során az erdők komplex ökoszisztémaként való szemlélete, ambiciózus célok és konkrét előírások megfogalmazása a természethelyreállítási rendelet megvalósítása érdekében.
A hatékony szabályozáshoz mindenképpen szükséges a magabiztos értékválasztás és a természetvédelmi célok melletti elköteleződés, a kapcsolódó részletszabályok és garanciák megalkotása, és ezek érdekében az erdőgazdálkodásra vonatkozó ágazati szabályozás felülvizsgálata, módosítása, esetlegesen újraalkotása is.
___________________
[1] Bartha Dénes (szerk.): A természetszerű erdők kezelése, a kultúr- és származékerdők megújítása. Átmenet a természeti folyamatokra épülő erdőkezelés felé. A KöM Természetvédelmi Hivatalának Tanulmánykötetei 7. Természetbúvár Alapítvány Kiadó, Budapest, 2021
___________________
A blogbejegyzés a Kulturális és Innovációs Minisztérium EKÖP-MATE/2024/25/D kódszámú Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával, a szerző kapcsolódó TDK-dolgozatának felhasználásával, és Prof. Dr. Malatinszky Ákos témavezetői támogatásával készült.
___________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.