Kovács KrisztiánSok félreértést olvastam Sulyok Tamás köztársasági elnök Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványával kapcsolatban, ezért érdemes pár mondatban tisztázni, miről is van szó.
A köztársasági elnök az Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján az Alaptörvény értelmezését kérte az Alkotmánybíróságtól. A kérdés lényege leegyszerűsítve az, hogy az Országgyűlés bármit beírhat-e az Alaptörvénybe „Alaptörvény-módosítás” címén, vagy az Alkotmánybíróság vizsgálhatja-e, hogy egy formailag Alaptörvény-módosításnak nevezett rendelkezés valójában nem alkotmánymódosítás, hanem konkrét személyre vagy konkrét jogi helyzetre szabott egyedi aktus.
Az indítvány hátterében nyilvánvalóan az a közjogi félelem áll, hogy egy kétharmados többség akár valamely közjogi tisztségviselő megbízatásának idő előtti megszüntetését is Alaptörvény-módosításba csomagolhatná. Vagyis nem általános, normatív szabályt alkotna, hanem egy konkrét személyre vagy konkrét tisztségre szabott, közvetlen joghatást váltana ki.
Ha lehet hinni a híreknek, Polt Péter legfőbb ügyész már ki is szignálta bíróra az ügyet.
Szerintem az indítvány érdemben nem bírálható el.
Nem azért, mert a felvetett probléma ne lenne érdekes. Sőt, alkotmányjogilag kifejezetten izgalmas. A gond inkább az, hogy az Abtv. 38. § szerinti absztrakt alaptörvény-értelmezésnek is vannak határai. Az Alkotmánybíróság nem általános politikai veszélyhelyzeteket, nem jövőbeli jogalkotási szándékokat és nem még meg sem alkotott szabályokat bírál el.
Itt pedig éppen ez a probléma.
Nincs elfogadott jogi norma, amely a köztársasági elnök eltávolításáról rendelkezne. Nincs konkrét Alaptörvény-módosítás, amelyről azt kellene eldönteni, hogy az valóban Alaptörvény-módosítás-e. Nincs olyan hatályos rendelkezés, amelynek az Alaptörvénnyel való viszonyát most vizsgálni lehetne. Van egy alkotmányjogilag és politikailag érzékeny lehetőség, amelyre az indítvány előzetesen szeretne választ kapni.
Ez azonban már nagyon közel állna ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság előzetes politikai alkotmányossági tanácsadó testületként működjön. Erre ez az eljárás nem való.
A másik, ennél is fontosabb probléma az, hogy ha az Alkotmánybíróság igazat adna a köztársasági elnöknek, akkor lényegében saját magának alkotna egy új hatáskört.
Ez az új hatáskör arról szólna, hogy az AB kimondhatná: egy formailag Alaptörvény-módosításként elfogadott szabály valójában nem Alaptörvény-módosítás, hanem egyedi aktus. Ebből pedig az következne, hogy az Alkotmánybíróság akár meg is semmisíthetné azt.
Csakhogy az Alaptörvény jelenlegi rendszere szerint az Alkotmánybíróság Alaptörvény-módosítást tartalmilag nem semmisíthet meg. Az Alaptörvény 24. cikk (5) bekezdése kifejezetten azt mondja ki, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény módosítását csak a megalkotására és kihirdetésére vonatkozó eljárási követelmények szempontjából vizsgálhatja.
Vagyis az AB nem azt nézheti, hogy tartalmilag tetszik-e neki az Alaptörvény-módosítás. Nem azt nézheti, hogy az igazságos-e, politikailag helyes-e, jogállamilag szép-e, vagy felháborító-e. Hanem csak azt, hogy az elfogadás és a kihirdetés eljárási szabályait betartották-e.
Ha viszont az AB most azt mondaná, hogy egy formailag Alaptörvény-módosításként elfogadott rendelkezésről ő maga eldöntheti, hogy az „valójában” nem Alaptörvény-módosítás, akkor ezzel megkerülhetővé válna ez a korlát.
Innentől ugyanis mindig az AB dönthetné el, hogy mit tekint Alaptörvény-módosításnak, és mit nem. Ha valamit tartalmilag problémásnak lát, azt mondhatná rá, hogy ez nem is valódi Alaptörvény-módosítás, hanem egyedi aktus. Ezzel pedig máris megnyílna az út a tartalmi vizsgálat és a megsemmisítés felé.
Ennek a jognak pedig értelemszerűen nem nagyon lenne világos korlátja. Hiszen maga az Alkotmánybíróság állapítaná meg, hogy mit vizsgálhat, annak ellenére, hogy az Alaptörvény ezt a tartalmi vizsgálatot kifejezetten kizárja.
Vegyünk egy nagyon egyszerű példát.
Az Alaptörvényben korábban az szerepelt, hogy „a legfőbb ügyészt az ügyészek közül” választja az Országgyűlés. Vagyis korábban valóban az volt a szabály, hogy a legfőbb ügyésznek ügyésznek kellett lennie.
A tizennegyedik Alaptörvény-módosítás éppen ezt a részt vette ki a szövegből, vagyis ma már nem kötelező ügyészt választani legfőbb ügyésznek.
Ez azért érdekes, mert a szabály nyilvánvalóan érintette a legfőbb ügyész személyi kiválasztásának feltételeit. Ráadásul a módosítás időzítése miatt sokan ezt politikailag is személyi kérdésként értelmezték.
Most fordítsuk meg a példát.
Tegyük fel, hogy egy jövőbeli kétharmad visszaírná az Alaptörvénybe, hogy a legfőbb ügyészt kizárólag az ügyészek közül lehet megválasztani. Sőt, tegyük fel, hogy ezt sokan azért tartanák felháborítónak, mert az adott politikai helyzetben ez nyilvánvalóan egy konkrét személy vagy konkrét személyi kör kizárását eredményezné.
Akkor az Alkotmánybíróság azt mondhatná, hogy ez valójában nem is Alaptörvény-módosítás, hanem egyedi aktus? És ezért megsemmisíthetné?
Pontosan ez a veszélyes logika.
Mert ha igen, akkor innentől nem az Alaptörvény mondaná meg az AB hatáskörének határait, hanem az AB saját maga. A testület maga dönthetné el, hogy egy adott Alaptörvény-módosítást elfogad Alaptörvény-módosításként, vagy inkább átminősíti valami mássá, hogy vizsgálhassa.
Ez nagyon veszélyes közjogi út lenne, még akkor is, ha az alapul fekvő politikai probléma teljesen valós.
És itt érdemes pár szót Sulyok Tamásról is mondani.
Van abban valami egészen sajátos irónia, hogy éppen az a Sulyok Tamás kezd most nagyon aggódni a nemzet egységéért és a jogállamiságért, aki köztársasági elnökké választása óta feltűnően kevés alkalommal érezte úgy, hogy ezek az értékek védelemre szorulnak.
Nem akkor lett hangos, amikor mások szerint a jogállamiság sérült.
Nem akkor lett határozott, amikor mások szerint a nemzet egységét rombolták.
Nem akkor fordult drámai közjogi nyelven az intézményekhez, amikor nem az ő személyes pozíciója volt a tét.
Az átlagember nem onnan ismeri Sulyok Tamás nevét, hogy a köztársasági elnöki tisztségéből következően következetesen kiállt volna a jogállami működés, a közjogi fékek vagy a nemzet egysége mellett. Sőt, az átlagember valószínűleg az utóbbi két hónapban találkozott először igazán Sulyok Tamás politikai megnyilatkozásaival.
És milyen érdekes: éppen akkor, amikor felmerült, hogy esetleg az ő pozíciója kerülhet veszélybe.
Ebből elég nehéz más következtetést levonni, mint azt, hogy Sulyok Tamás szerint a jogállamiság és a nemzet egysége addig különösebben nem sérült, amíg másokról, más intézményekről vagy más közjogi konfliktusokról volt szó. Amikor viszont az ő saját tisztsége kerülhet szóba, akkor hirtelen az egész alkotmányos rend veszélybe kerül.
Ez politikailag nagyon beszédes.
Közjogilag viszont még mindig kevés.
Az én tippem ezért az, hogy az Alkotmánybíróság nem fogja érdemben elbírálni az indítványt. Valószínűbbnek tartom, hogy végzés születik, amelyben az AB nem megy bele érdemben a kérdésbe, de azért leírja majd, hogy a jogalkotásnak jogállami keretek között kell működnie, a kétharmados felhatalmazás nem jelent korlátlan jogalkotói hatalmat, és az Alaptörvény módosítása sem használható visszaélésszerűen.
Ezek szép és fontos mondatok lesznek.
Az is igaz, hogy egy kétharmados többség nem használhatná az Alaptörvényt egyszerű politikai eszközként arra, hogy konkrét személyeket vagy konkrét ügyeket rendezzen le alkotmányos köntösben.
Csak az a kérdés, hogy ebből most következik-e olyan konkrét alkotmánybírósági hatáskör, amely alapján az AB érdemben dönthet.
Szerintem nem.
Konkrét elfogadott norma nélkül nincs mit értelmezni. Tartalmi alkotmánymódosítási kontrollra pedig az AB-nek nincs hatásköre. Ha ezt most mégis megteremtené magának, az legalább akkora alkotmányos probléma lenne, mint amelyet az indítvány megoldani próbál.
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.