Lux Ágnes
Zeller JuditHazánkban az elmúlt években kiemelt figyelmet kaptak a gyermekjogok. Ez a figyelem azonban elsősorban rövid távú politikai célok elérését, nem pedig a valódi gyermekvédelmet szolgálta. Bár az Alaptörvény és a gyermekvédelmi törvény már 2020-ban is fontos módosításon esett át,[1] a gyermekek és a gyermekvédelem mégis a 2024-ben kirobbant – a köztársasági elnök lemondását is magával hozó – ún. „kegyelmi ügy” nyomán került végérvényesen a közéleti és szakmai diskurzus középpontjába.[2] Az ügy azért is kapott kiemelt érdeklődést, mert egy olyan ágazat – a gyermekvédelmi szakellátás – mindennapjaiba engedett betekintést, amely a társadalom túlnyomó részének ismeretlen. Emellett ráirányította a figyelmet a gyermekvédelmi intézményrendszer egészének működésére. Mindez hamar elvezetett egy általánosabb problémához, nevezetesen ahhoz, hogy a gyermekek védelemhez való jogának mi a tartalma és mi szükséges ahhoz, hogy ez a jog ténylegesen érvényesülhessen. A diskurzusban megjelenő álláspontok ugyanakkor túlmutattak a szűken vett jogi kérdéseken, és a „gyermek” fogalmának, illetve érdekének politikai értelmezése felé mozdultak el. Ez a folyamat jól illeszkedik ahhoz a politikai állásponthoz, amely a gyermeket puszta „közjónak” tekinti, és a gyermek érdekeit az állam aktuális céljaival azonosítja.[3] Ez a szemlélet azonban nyilvánvaló feszültségbe kerülhet a modern gyermekjogi paradigmával, amely a gyermeket autonóm jogalanyként ismeri el.[4]
Gyermekjogok az Alaptörvényben
A téma kiemelt politikai és társadalmi jelentőségét, ugyanakkor instabilitását is mutatja az Alaptörvény XVI. cikkének hányattatott sorsa az elmúlt öt évben. Ezt a cikket az Országgyűlés 2020-ban és 2025-ben[5] is módosította.
A 2012-es (eredeti) szöveg szerint „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”[6] A 2020-as (az Alaptörvény 9. módosítása utáni) szöveg azonban kiegészül egy aktuális politikai célkitűzéssel, amikor úgy fogalmaz, hogy „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”
Az utolsó, 2025-ös (az Alaptörvény 15. módosítása utáni) szöveg szerint „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ez a jog – az élethez való jog kivételével – minden más alapvető jogot megelőz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”
Az Alaptörvény ilyen gyakoriságú és egy rendelkezésen belüli ellentmondásokat is magával hozó módosításai – amellett, hogy céljuk névlegesen jogvédelmi volt – elsősorban a politikai kommunikáció eszközeivé váltak. Az Alaptörvény XVI. cikke kapcsán ezért nehéz kizárólag alapjogi szempontú elemzést adni, hiszen a szöveg értelmezése szorosan összefonódik a mögöttes politikai narratívákkal. Jelen rövid elemzés mégis arra tesz kísérletet, hogy bemutassa: az Alaptörvény az egyik leggyakrabban módosított, gyermekjogokat szabályozó XVI. cikkének legújabb átalakítása olyan – mérlegelést nem tűrő – hierarchiát alakít ki az alapjogok között, amely elméleti szempontból nem igazolható.
Miért nem előzhetnek meg (majdnem) minden alapjogot a gyermekjogok?
A fenti kérdésre egy általános alapjog-dogmatikai és egy speciálisan gyermekjogi szemléletű választ is adhatunk. Az általános válasz az, hogy a magyar jogrendszerben az alapjogok között helyenként kialakuló hierarchiát legfeljebb „történelmi véletlenek” teremthettek.[7] Az Alkotmánybíróság gyakorlatát elemezve azt láthatjuk, hogy az alapjogi konfliktusok feloldásához valójában soha nem jelentett egyedüli támpontot az alapjogok közötti hierarchia, nem találunk olyan alkotmánybírósági döntést, amely kizárólag a hierarchia-érv mentén született volna.[8] (Ez annak ellenére igaz, hogy olyan határozatokat persze ismerünk, amelyekben az Alkotmánybíróság egy-egy alapjog – az emberi méltóság, a szólásszabadság vagy a vallásszabadság – kiemelt jelentőségét taglalta.[9]) Az alapjogi konfliktusokat az Alkotmánybíróság mindig is az egyes jogok közötti mérlegelés, továbbá a szükségesség és arányosság követelményének megfelelő korlátozás mentén oldotta fel. Megalapozottan állíthatjuk tehát, hogy egyetlen alapjognak – a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának – feltétlen kiemelése az alapjogi rendszer élére teljesen idegen az alapjogi konfliktusok megoldásának elfogadott és évtizedeken át sikeres módszerétől.
A hierarchia másrészt ellentétes a – Magyarországon 1991 óta hatályos – ENSZ Gyermek jogairól szóló egyezményének (továbbiakban: Gyermekjogi Egyezmény) szellemiségével is. A Gyermekjogi Egyezmény ugyanis a gyermek jogainak, még az Egyezmény élén álló gyermek legjobb/legfőbb érdekeinek is komplex és kontextusfüggő értelmezését írja elő.[10] Ezzel összefüggésben különösen lényeges kérdés, hogy a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga milyen tartalommal tölthető meg. E jog értelmezhető ugyanis szűken, fizikai és erkölcsi védelemként, ugyanakkor kiterjedhet a gyermek fejlődéséhez, véleménynyilvánításához és autonómiájához kapcsolódó jogokra is.[11] A gyermekjogokkal kapcsolatban ezért alapvető követelmény, hogy ne hierarchikus rendszerben gondolkodjunk, hanem a gyermek legfőbb érdekeit szem előtt tartva átfogó mérlegelésükre törekedjünk.
Kiegészítésképpen összehasonlító jogi megközelítésben is vizsgálhatjuk a gyermekjogok kodifikálásának kérdését, és megállapíthatjuk, hogy a magyar alkotmányos szabályozás a gyermekjogok tekintetében sajátos helyet foglal el az európai alkotmányos rendszerek között. A közép-kelet-európai régió államainak alkotmányai jellemzően deklarálják a gyermekek védelmét, ugyanakkor eltérő mélységben és szerkezeti megoldásokkal építik be a gyermekjogokat az alapjogi rendszerbe. A magyar szabályozás sajátossága abban ragadható meg, hogy az Alaptörvény XVI. cikkének megoldása – az, hogy a cikk a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát kiemelt alkotmányos értékként kezeli – eltér a legtöbb európai alkotmány gyakorlatától, amelyek – bár deklarálják a gyermekek fokozott védelmét – nem alakítanak ki explicit vagy implicit hierarchiát az alapjogok között, hanem az egyedi mérlegelésen alapuló, kiegyensúlyozott megközelítést részesítik előnyben.
Hogyan értelmezzük és szabályozzuk tehát a gyermekjogokat?
A nemzetközi standardok – különösen a Gyermekjogi Egyezmény – a gyermek legfőbb érdekeinek elvét helyezik a középpontba, amely horizontális szempontként – ún. zsinórmértékként (‘guiding principles’)[12] – hatja át az összes gyermekeket érintő döntést. Ez az elv nem teszi lehetővé a gyermekjogok egyoldalú, szűkítő értelmezését, helyette olyan összetett mérlegelést követel meg, amely esetről esetre alakul és mindig figyelembe veszi a gyermek egyéni szükségleteit és helyzetét. Ezzel összhangban az Európa Tanács Velencei Bizottságának a gyermekjogok alkotmányos sztenderdjeiről szóló 2014-es jelentése is hangsúlyozza,[13] hogy a gyermekjogok alkotmányos védelmének holisztikusnak kell lennie, amelynek nem csupán deklaratív normákban, hanem intézményi garanciákban és koherens jogértelmezési gyakorlatban is meg kell nyilvánulnia. A Velencei Bizottság jelentése átfogó iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy a gyermekjogok miként jelenjenek meg az alkotmányos rendszerekben. A jelentés kiindulópontja, hogy a gyermekek nem pusztán védelemre szoruló személyek, hanem önálló jogalanyok, akiknek jogai az alapjogi rendszer szerves részét képezik. Az ennek megfelelő „holisztikus megközelítés” nem korlátozza a gyermekjogokat egyetlen – például ‘csak’ a védelmi – dimenzióra, hanem magában foglalja a részvételi és autonómiához kapcsolódó aspektusokat is. A jelentés külön kiemeli a gyermek legfőbb érdekeinek elvét mint olyan alapelvet, amelynek minden gyermekeket érintő jogalkotási és jogalkalmazási döntésben érvényesülnie kell, ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy e klauzula nem használható politikai vagy ideológiai célok igazolására. A Velencei Bizottság továbbá hangsúlyozza a normavilágosság, a jogbiztonság és az intézményi garanciák – például független gyermekjogi ombudsmani mechanizmusok – jelentőségét, amelyek nélkül az alkotmányos deklarációk könnyen kiüresedhetnek. E szempontok tükrében a magyar szabályozás értékelésekor különösen releváns kérdés, hogy a gyermekjogok alkotmányos rögzítése mennyiben jár együtt azok tényleges, kiegyensúlyozott és politikai befolyástól mentes érvényesülésével.
A Velencei Bizottság többek között azt ajánlotta a tagállamoknak, hogy alkotmányos garanciákat biztosítsanak az alábbiak révén: „a gyermekek jogalanyiságának elismerésével, nem pusztán védelmet igénylő szereplőkként kezelve őket – a családnak biztosított jogok ellenére is; a gyermek legfőbb/legjobb érdekei elvének beépítésével minden, gyermeket érintő döntésbe; valamint annak biztosításával, hogy a gyermeknek joga legyen meghallgatásra minden olyan döntés során, amely őt érinti.”[14]
A magyar Alaptörvény e standardokhoz való viszonyát vizsgálva megállapítható, hogy bár a gyermekek védelme alkotmányos szinten deklarált és hangsúlyos, a szabályozás nem felel meg a holisztikus megközelítés követelményeinek. Egyrészt a normák megfogalmazása több esetben általános és értelmezésre szoruló, ami a normavilágosság követelményével kapcsolatban vet fel kérdéseket. Másrészt a gyermekjogok rendszerének potenciális hierarchizálása ellentétbe kerülhet azzal a nemzetközi és európai tendenciával, amely a jogok közötti egyensúly és az esetről esetre történő mérlegelés elsődlegességét hangsúlyozza.
Összességében tehát az látszik, hogy a magyar alkotmányos szabályozás formálisan illeszkedni látszik az európai és nemzetközi gyermekjogi keretekhez, bizonyos tartalmi és rendszerszintű sajátosságai – különösen az alapjogok közötti viszony újraértelmezése – azonban kritikai elemzést igényelnek.
A gyermekjogok „alkotmányosítása” – vagyis olyan más szövegekre, például a Gyermekjogi Egyezményre való hivatkozás beépítése, amelyek a gyermekek jogait rögzítik – egy újonnan kibontakozó gyakorlat, és egyben a gyermekjogok beépítésének „uralkodó módszere” a nemzeti jogrendekbe.[15] Az alkotmányos beemelés „a gyermekek jogainak legmagasabb szintű elismerése iránti elkötelezettséget”[16] fejezi ki. Amikor a gyermekekre fókuszáló, jogon alapú rendelkezések szilárdan beépülnek az alkotmányba, azok a jogrend részévé válnak, így nehezebben gyengíthetők meg, és elsőbbséget élveznek minden más nemzeti jogszabállyal szemben, amellyel esetleg ütköznek.[17]
A Gyermekjogi Egyezmény elfogadása után 35 évvel a gyermekjogok alkotmányos szintű védelmének elemzése nemcsak nagyfokú és összetett változatosságot mutat, hanem a közelmúltbeli és folyamatos fejlődést is. Nemzetközi szinten a Gyermekjogi Egyezmény továbbra is alapvető mérceként szolgál a gyermekek önálló jogalanyként való elismerésében és jogaik védelmében. Általánosságban elmondható, hogy azok az alkotmányok fejezik ki leginkább a nemzetközi normákkal való összhang legmagasabb szintjét, amelyek a jogok oszthatatlanságát tükröző módon fogalmazzák meg a gyermekjogokat, rögzítik az egyezmény alapelveit, és elismerik a gyermekeket mint jogalanyokat, akik jogosultak arra, hogy jogaikat az állammal szemben érvényesítsék.[18]
Azok az alkotmányok, amelyek “csupán” általános emberi jogi védelmet biztosítanak, a gyermekek szükségleteit pedig pusztán „védelemként” – nem pedig jogalapú megközelítésben – fogalmazzák meg, csak korlátozottan teszik lehetővé a jogérvényesítést.
S amikor egy alkotmányozó, a normavilágosság, jogbiztonság elveit háttérbe szorítva és a gyermekjogok holisztikus szemléletének érvényre juttatása helyett, egy ország legfőbb normájának tekinthető szintet, egy alkotmányos rendelkezést módosítgat néhány év leforgása alatt többször is, egyértelmű politikai eszközként használva és felhasználva a gyermekek védelmének kérdését, nemcsak a Gyermekjogi Egyezményből fakadó nemzetközi kötelezettségekkel megy szembe, hanem a gyermekek védelmének morális és jogi mércéjét is megsérti.
__________________________________________________________
[1] Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása. 2020. évi CXLVII. törvény egyes gyermekvédelmi és szociális tárgyú törvények módosításáról
[2] Lásd pl. A Fundamentum folyóirat 2025/1. ‘Gyermekjogok’ számát https://ojs.elte.hu/fundamentum/issue/view/831, https://doi.org/10.70538/fundamentum.2025.1
[3] Vö. pl. https://magyarnemzet.hu/archivum-magyarnemzet/2000/10/a-gyermek-mint-kozjo, https://24.hu/belfold/2012/09/28/kover-laszlo-a-gyermek-nem-maganugy/
[4] Lásd pl. Gheaus, Anca: Children's human rights. In Jesse Tomalty – Kerri Woods (eds.): The Routledge Handbook of Philosophy of Human Rights, 2024. Henderson-Dekort, Emmie, Hedwig van Bakel, and Veronica Smits. 2022. "The Complex Notion of the Capacity of a Child: Exploring the Term Capacity to Support the Meaningful Participation of Children in Family Law Proceedings" Social Sciences 11, no. 3: 98. https://doi.org/10.3390/socsci11030098
[5] Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítása.
[6] Magyarország Alaptörvénye. XVI. cikk. (1) bekezdés.
[7] Sólyom László: Normahierarchia az alkotmányban. Közjogi Szemle 2014/1. 1. o.
[8] Tóth Gábor Attila: Túl a szövegen – Értekezés a magyar alkotmányról. Osiris, 2009.
[9] Vö. 23/1990. (X. 31.) AB határozat, 30/1992. (V. 26.) AB határozat, 48/1998. (XI. 3.) AB határozat, 4/1993. (II. 2.) AB határozat,
[10] The UN CRC Committee’s General Comment No. 5 (2003) on the general measures of implementation of the Convention on the Rights of the Child, para. 12; and No. 12 (2009) on the right of the child to be heard, para. 2.
The UN CRC Committee’s General Comment No. 14 (2013) on the right of the child to have his or her best interests taken as a primary consideration (art. 3, para. 1).
[11] Tobin, John: The UN Convention on the Rights of the Child: A Commentary, OUP, 2019.
[12] UNICEF: Four principles of the Convention on the Rights of the Child, https://www.unicef.org/armenia/en/stories/four-principles-convention-rights-child
[13] Venice Commission: Report on the protection of children’s rights: International standards and domestic constitutions, 2014. https://www.venice.coe.int/webforms/documents/default.aspx?pdffile=CDL-AD(2014)005-e
[14] Velencei Bizottság (2014), para 145.
[15] Council of Europe, Parliamentary Assembly, Committee on Social Affairs, Health and Sustainable Development, Explanatory memorandum by Rapporteur Mr Preda, Report Doc. 13787 (6 May 2015) (“Explana- tory Memorandum by Rapporteur Mr Preda”), para. 13.
[16] Kilkelly, Ursula: The UN convention on the rights of the child: incremental and transformative approaches to legal implementation. The International Journal of Human Rights, Volume 23, Number 3, 16 March 2019, pp. 323-337(15) Routledge. https://doi.org/10.1080/13642987.2018.1558974
[17] Lundy, Laura, Kilkelly, Ursula, Byrne, Bronagh & Jason Kang, “The UN Convention on the Rights of the Child: a study of legal implementation in 12 countries” (UNICEF: 2012), available online https://www.qub.ac.uk/research-centres/CentreforChild- rensRights/filestore/Filetoupload,368351,en.pdf , p. 131. Sloth-Nielsen, Julia - Oliel, Michelle. “Constitutionalising Children’s Rights and Domestic Courts of Member States of the Council of Europe”. Expert paper. Deutsches Kinderhilfswerk e.V., 2019. https://www.dkhw.de/filestorage/1_Informieren/1.1_Unsere_Themen/Kinderrechte/Kinderrechte_ins_Grundgesetz/Dateien/Schriftenreihe_Constitutionalising_Rights_EN.pdf
[18] Velencei Bizottság (2014), para 139.
__________________________________________________________
Az írás a szerzők véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.