Vadász VandaA DARCA (Decision Aid for the Restitution of Cultural Artefacts) egy új, 2026-ban közzétett, interneten ingyenesen elérhető interaktív iránymutatás, melynek célja az összetett múltú kulturális javak tulajdoni helyzetének rendezéséhez való segítség nyújtása. Ez az egyedi eszköz ötvözi a felhalmozott klasszikus tudás és a digitális kor előnyeit: egy standardizált kérdéssort egyedi válaszainkkal kitöltve, akadémiai források segítségével vezet végig a műtárgyvisszaszolgáltatási ügyeket övező morális megfontolások útvesztőjében.
1. Miért fontos? – A restitúciós ügyek kihívásai
A restitúciós (jogellenesen elvett kulturális javak visszaszolgáltatását célzó) intézkedések a figyelem középpontjába kerültek.[1] Az elmúlt évtizedben mind a visszaszolgáltatást célzó eljárások, mind a jogalkotási aktusok, szimbolikus diplomáciai gesztusok száma megugrott ezen a területen. A jelenség globálisnak mondható.
Annak ellenére azonban, hogy a történelem viszontagságos időszakaiban elvett tárgyak visszaszolgáltatásához fűződő morális igény nehezen megkérdőjelezhető, ennek gyakorlatban történő megvalósítása számos praktikus jogi kérdést vet fel. A szóban forgó ügyek jellemzően több száz éves tényállással, számos tulajdonos – és adott esetben államhatár – váltással a hátuk mögött kötöttek ki egy múzeumban, galériában, magánszemély birtokában. Az, hogy igazságos-e a kialakult tulajdoni (vagy akár birtokosi) helyzet, lehetetlen egy jogrendszer adott időpontban érvényes szabályai alapján eldönteni: minden egyes tárgy esetében vizsgálni kell az eredeti tulajdonos birtokából történő kikerülés körülményeit, az ezt követő történelmi események jogi szempontból releváns részleteit, illetve a tárgyról születő döntés hosszabb távú hatásait. Ez sok ezer, világszinten nézve sok millió tárgy vonatkozásában jelent mélyreható „nyomozói munkát”, amely számos szakma együttműködését feltételezi. A tényállás felderítése, a releváns körülmények meghatározásának herkulesi feladata, ha elvégzésre kerül, sok esetben még mindig nem lehetünk elégedettek.
A kulturális javakkal kapcsolatos esetek sajátos, etikai vonzata ugyanis ritkán jelenik meg szabályozási szinten. Ezen a pontos pedig eljutunk a DARCA missziójához, relevanciájához ezekben az ügyekben.
2. DARCA
Az online eszközt az Uehiro Oxford Institute és az Institute of Art and Law közösen fejlesztette ki, hivatalos „bemutatója” 2026 márciusában várható (a blog megírásakor, 2026 február elején már elérhető és használható). Címzetti köre elsődlegesen az összetett múltú műtárgyakat kezelő múzeumok köre, de megszólítja az egyéb kulturális javakat kezelő intézményeket, kutatókat, potenciális igénylőket, szabályozó szerveket is.
2.1. A DARCA missziója
A DARCA célja gyakorlatilag az, hogy egy konkrét lépésekből álló, megfogható iránymutatást nyújtson azoknak, akik kapcsolatba kerülnek a műtárgyrestitúció ügyével. A címzetti kör, mint már említésre került, elsődlegesen a múzeumi szakma. Mechanizmusa alapján nem ad „megoldást” az egyes ügyek megítélésére, eldöntésére, hanem csokorba szedi azokat az etikai szempontból sürgető kérdéseket – és az azok körül kiforrott akadémiai álláspontokat –, amelyek megfontolandók a tárgyak tulajdoni helyzetének rendezése kapcsán. Olyan kérdésekről van szó, amelyek természetüknél fogva a jog által nehezen megragadhatók, mégis kulcsfontosságúak a restitúciós ügyek megindítása, rendezése, szabályozása során.
Ha tehát a DARCA „helyét” keressük a kulturális javakkal kapcsolatos jogforrások, eszközök vizein, az eszközt úgy írnám le, mint a „hard law” nemzetközi és nemzeti forrásainak kontinensei és a műtárgyak beszerzése, visszaadása kapcsán etikai kérdésekben irányadó „soft law” szabályok[2] szigetei közti vízesést. Ez egy gyakorlati, egyedi, közérthető és mégis tudományosan alapos beviteli felület, amely új műfajt alkotva mégis egy térképen helyezkedik el az előbbiekkel.
2.2. Hogyan működik? - Előkérdések
A DARCA egy online kérdéssor formájában érhető el, a következő a linken: https://darca.uehiro.ox.ac.uk/
A kérdéssor akkor lesz értelmesen megválaszolható, ha az adott műtárggyal kapcsolatban az intézménynek, igénylőnek, kutatónak a következő információk világosan meghatározottak:
- az igényérvényesítő kapcsolata a műtárgyhoz,
- a szóban forgó igény természete,
- a tulajdonszerzés módja,
- a műtárgy jelentősége a szélesebb nyilvánosság szempontjából,
- a műtárgy kezelőjének képessége és hajlandósága a műtárgy megőrzésére nyilvános bemutatás céljából,
- a műtárgy további nyilvános bemutatása összeegyeztethető-e azzal, amit az igényérvényesítő a műtárgy tiszteletteljes kezelésének tart,
- az igényérvényesítő a műtárgyat olyan módon állítaná-e ki, amely jobban kontextusba helyezi azt a nyilvánosság számára, vagy igazságosabb hozzáférést biztosítana,
- akadályok, amelyekkel az igényérvényesítő jelenleg szembesül a műtárgyhoz való hozzáférés során.[3]
Ezen kérdések, előzetes szempontok hátterében a restitúciós esetek gordiuszi csomói húzódnak. Először is, tudni kell, hogy ha egy adott, összetett múltú műtárgyat kezelő intézmény – illetve a gyűjtemény integritásáról döntő entitás – jószándéktól vezérelve úgy dönt, hogy a kezelésében lévő, kérdéses tulajdoni helyzetű tárgyat visszaszolgáltat az eredeti tulajdonosának, sokszor versengő igényekkel találja szembe magát. A tárgyak sokszor homályba vesző, részlegesen feltárható története korlátozottan teszi lehetővé az eredeti tulajdonos beazonosítását. Az első három pont ezt a problémakört célozza.
A további pontok azon vitára reagálnak, amely köznapi nyelvezettel úgy ragadható meg, hogy „jobban tud-e vigyázni” egy „biztonságos” múzeum egy adott műtárgyra, amelynek származási államában például háború dúl. Illetve, ha például olyan tárgyakról van szó, amelyek a származási hely kultúrájában szakrális jelentőséggel bírnak (esetleg emberi maradványokról), ennek műtárgyként való kiállítása milyen morális visszhangra talál – „tiszteletteljes” kezelés-e – az igényérvényesítő szempontjából. Az utolsó pontban említett hozzáférés meghatározása is ebből a szempontból válik lényegessé.
Ha ezek a körülmények tisztázottak, következhet a kérdéssor kitöltése.
2.3. Hogyan működik? – A kérdéssor
A „START” gombra nyomva az érdeklődő egy kérdéssorhoz jut. Minden kérdés több részből áll. Elsőként feltűnik a kérdés maga, pl.: „Milyen alapokon nyugszik azon feltételezése, amely szerint a műtárgy elvétele erkölcsileg helytelen módon történt?”
Ezt követően egy részletes „tanulmány” következik a kérdés hátterében álló jelenségről. Példánk esetében ez a szakasz kitér rá, hogy a restitúciós igények általában a jogellenes elvétel feltételezésén alapulnak, melynek tényleges fennállását megállapítandó, két körülményt érdemes figyelembe venni. Egyik az elvétel körülménye, amely minősülhet igazságtalannak annak ellenére, hogy az elvétel idején jogilag „helyesnek” minősült. A másik körülmény, hogy mindennek bizonyítására milyen tényleges eszközös állnak rendelkezésünkre. Ezt a körülményt egy „skálán” javasolja nézni, melynek legmagasabb foka a jól dokumentált, morálisan súlyos körülmények között történő elvétel. Az alap annál gyengébb, minél kevésbé súlyos az erkölcsi vétség, és/vagy minél gyengébbek a rendelkezésünkre álló bizonyítékok. E két körülmény ambivalens fennállásakor merülnek fel a legkomplexebb esetek.
E magyarázat megismerése után az érdeklődő, igényérvényesítő három előre megadott válasz közül választhat, a példánk esetében: „Erős alapokon nyugszik.” / „Gyengébb alapokon nyugszik.” / „Elégtelen alapokon nyugszik.”
A megfelelő pont kiválasztását követően válaszunkat részletesen, írásban indokolhatjuk – ez a lépés nem kötelező, de javasolt. Az itt megjelenített egyedi körülmények a kérdéssor zárásaként generált dokumentumban feltüntetésre kerül majd.
A további kérdések kitérnek az adott műtárgy (vallási, spirituális, kulturális vagy politikai) fontosságára a származási helyének közössége számára, a közösség identitása kapcsán betöltött szerepére. Megjelenik az igényérvényesítő kötődésének mértéke a műtárgyhoz és a szóban forgó esethez (az elvétel, morális vétség direkt módon érintette-e őt). A magyarázat ezen a ponton kitér rá, hogy ugyan a távolabbi örökösök igénye a morális jóvátételre nem kevésbé elismerendő, mint a direkt érintettek köréé, azonban utal arra az akadémiai álláspontra, mely szerint ebben az esetben az eset „gyengébb lábakon” áll, mivel tényszerűen nehezebb megállapítani az összefüggést a történelmi igazságtalanságok és a tárgyakhoz távolról kötődő entitások közti kapcsolatot.
Ezeket követően a műtárgyat kezelő intézmény kapcsolatát méri fel az esethez. Ezen a ponton a kérdéssor elismeri a múzeumok jogát és kötelezettségét gyűjteményük integritásának fenntartásához. Ezek az érvek, kérdések gyakorlatilag a „serpenyő másik felét” jelentik ezekben az ügyekben.[4] A köz jogát a művészet élvezetéhez, az ahhoz való hozzáféréshez itt kiegészül az intézmények edukációs kötelezettségeivel. Szintén számba veszi azt a körülményt, hogy fennáll-e bármilyen méltányolható körülmény a múzeum részéről a tárgy megtartására vonatkozóan. Ilyenként említi azt – az igen gyakori – esetet, amikor az intézmény jelentős időn keresztül birtokolta a műtárgyat anélkül, hogy visszaszolgáltatási igényt érvényesítettek volna vele szemben. Ez kiegészítendő azzal a részlettel, hogy kizárólag akkor tekinti ezt relevánsnak, ha a birtoklás kizárólagos; az nyílt és átlátható módon történik; és hosszú időn át fennáll. Ez jelenti azt, hogy a tárgy leírása részletes módon közzétételre került, az eredetére vonatkozó adatokkal együtt. Ez a részlet azért lényeges, mert ennek hiányában az igényérvényesítőnek a legnagyobb gondosság mellett sem lett volna lehetősége fellépni igényével. Itt meg kell említeni, hogy az egyes felek által tett és elvárt lépések az egyik legintenzívebben vizsgált téma a területen.
A kérdéssor zárásaként egyéb, releváns adatok (pl. a műtárgyhoz való hozzáférés biztosításának módja a visszaadás után, a jogellenes elvételben való bűnrészességre vonatkozó adatok) is felvihetők az ügyről, amelyek így részét képezik majd a kiadott elemzésnek.
2.4. Hogyan működik? – Az iránymutatás
A kérdéssor megválaszolása után részletes választ kapunk arról, hogy az általunk felvitt adatok alapján az ügyünkkel kapcsolatban milyen megítélésre számíthatunk. Nem konkrét döntést vagy beadványt kapunk, hanem az általunk betáplált faktorok alapján, a kulturális javak jogával foglalkozó szakértők által rajzolt súlyozást, vagyis azoknak a szempontoknak az összegzését és egymáshoz mért viszonyát, amelyeket a kérdéssor kitöltése során már magunk is átgondolhattunk.
3. Záró gondolatok
A DARCA egy hiánypótló, ötletes és hasznos eszköz mindenkinek, aki restitúciós ügyekkel foglalkozik. Leginkább azok számára lesz hasznos, akik rendelkeznek egy „alaptudással”, gyakorlattal az ilyen ügyek háttere kapcsán, és olyan konkrét esettel van dolguk, amelyben a tényállás részben tisztázott. Ilyenkor viszont megadja azt a „pluszt”, ami a „száraz” jogi szabályok, vagy hivatás-specifikus puha jogi iránymutatások mellett is szükséges a restitúciós esetek helyes megoldásához, felépítéséhez, tanulmányozásához.
__________________________________________________________
[1] „Örökzöld” ebből a szempontból az Elgin márványok ügye, vagy a Benin bronz-szobrok ezrei körüli vita.
[2] Ld. International Council of Museums (ICOM): Standards on Accessioning of the International Council of Museums, 2019. Cultural Heritage Agency of the Netherlands: Provenance research on cultural goods 1933-1945. A guide, 2024. Arts Council England: Restitution and Repatriation: A practical guide for museums in England, 2022. German Lost Art Foundation: Leitfaden Provenienzforschung, 2019.
[3] Ld. https://darca.uehiro.ox.ac.uk/before-you-start/.
[4] Lásd bővebben: Buzinkay Péter, Vadász Vanda: Az állami vagyonvédelem új módja: a közgyűjteményi veszteségek feltárása és az eltűnt, ellopott kulturális javak visszaszerzése. Állam- és Jogtudomány, 2025/1.
__________________________________________________________
Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.