A Jogtudományi Intézet a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és az Algoritmikus Alkotmányosság Lendület Kutatócsoport közreműködésével 2025. őszén új eseménysorozatot indít az alábbi címmel:
Fenntartható mesterséges intelligencia használat a jogi munka során
A nyitó alkalommal Szolnoki Szabolcs helyettesállamtitkár és Ződi Zsolt kutatóprofesszor tekintették át az EU mesterséges intelligencia rendeletének hazai implementációjával kapcsolatos fejleményeket.
A második eseményen a mesterséges intelligencia jogalanyiságával, jogi státuszával kapcsolatos kérdésekről fogunk beszélgetni. A mesterséges intelligencia jogi státuszával kapcsolatban sok a bizonytalanság. Felmerült már az emberével azonos jogalanyiság gondolata is, ugyanakkor számos aggodalom merül fel azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia bármilyen formában jogok és kötelezettségek alanya lehessen. A megoldást talán a korlátozott jogalanyiság valamilyen formája jelentheti. Erre nézve több analógia is felvethető: a jogi személyektől kezdve, a természeti erőforrásokon keresztül, az állatok sajátos jogi helyzetéig. A beszélgetés során ilyen és ehhez hasonló ötleteket tekintünk majd át, így próbálva közelebb jutni a legideálisabb megközelítéshez.
A kerekasztal beszélgetés résztvevői:
- Korba Szabolcs, jogász, közgazdász
- Pusztahelyi Réka, egyetemi docens, Miskolci Egyetem
Moderátor: Szentgáli-Tóth Boldizsár, tudományos főmunkatárs, TK JTI
Időpont: 2025. november 27. csütörtök 10.00
Helyszín: Humán Tudományok Háza, Jogtudományi Intézet Tanácsterem
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött a JTI.Titkarsag@tk.hu e-mail címen.

