Vita alakult ki a magyar parlamenti jog értelmezésében, mivel a Házelnök a miniszterelnököt egy interpellációra adott válasza során felszólította a tárgyra térésre, és mivel a miniszterelnök – rövidebb idő alatt befejezve a tárgybani interpellációra adott válaszát – továbbra is egy másik, korábban elhangzott interpelláció témájánál maradt, a Házelnök a tárgyra térésre való felszólítást követően, megvonta a szót a miniszterelnöktől. A miniszterelnök és a többségi kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerint a miniszterelnökre nem vonatkoznak a tárgyhoz kötöttség szabályai. A Házelnök szerint viszont igen. Igaz, hogy az Ogytv.-nek (2012. évi XXXVI. törvény az Országgyűlésről, 2026.VI.27. - 2026.VII.14. között hatályos állapot) „A tárgyalási rend fenntartása és a fegyelmi jogkör az Országgyűlés ülésén” címe a képviselőkre vonatkozóan állapítja meg a szabályokat, a nyelvtani értelmezés félrevezető lehet.

Miért? Jogvitákban hasznos lehet Occam borotváját alkalmazni, de ebben az ügyben árnyaltabb megközelítés szükséges. Álláspontom szerint az Ogytv. és a HHSZ [10/2014. (II. 24.) OGY határozat az egyes házszabályi rendelkezésekről, 2026.VI.24. - 2026.XII.31. között hatályos állapot] vonatkozó szabályainak nyelvtani értelmezésén túl azok rendszertani és teleologikus értelmezésével is érdemes próbálkozni. Dogmatikai alapvetés, hogy a parlamentáris kormányzati rendszerben a kormány a parlamenti többség bizalmából van hatalmon, annak felelős. A parlament ellenőrzi a kormányt (végrehajtó hatalmat). A kormány tagja nem egyszerűen tanácskozási joggal vesznek részt az Országgyűlés ülésén, hanem azért, hogy őket a parlament ellenőrizze. Ebben a kontextusban a kérdés úgy tehető fel, hogy a Ház tárgyalási rendre vonatkozó szabályait a kormány tagjainak is tiszteletben kell-e tartania.

Ha így közelítjük meg a problémát, akkor a Házelnök értelmezése – miszerint a miniszterelnökre is vonatkozik a tárgyhoz kötöttség és a tárgyra térésre való felszólítás tiszteletben tartása, ennek hiányában pedig a szómegvonás – a hatályos joganyag rendszertani és teleologikus értelmezése alapján megalapozottabb lehet, mint a miniszterelnök és a frakcióvezető-helyettes álláspontja.

A releváns joganyag szerkezete

Az Ogytv. 18. címe a tárgyalási rend fenntartására és a fegyelmi jogkörre vonatkozó szabályokat tartalmazza, amelyek az ülés zavartalanságának biztosítását és az Országgyűlés tekintélyének megőrzését szolgálják. A 45. § (1) bekezdése az ülést vezető elnökre bízza az ülés lefolytatásának biztosítását, a 46–46/G. § pedig különböző rendzavaró magatartásokat és az ezekhez kapcsolódó fegyelmi eszközöket sorolja fel. A 45. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a 46–46/G. §-ban foglaltakat – egyes kivételekkel – az Országgyűlés ülésén tanácskozási joggal rendelkező személyek[1] tekintetében is alkalmazni kell, azzal az eltéréssel, hogy esetükben csak rendreutasításra, illetve figyelmeztetésre kerülhet sor. Nyelvtani értelemben ebből levezethető olyan jelentéstartalom, hogy a tanácskozási joggal részt vevő más alkotmányos szervek képviselőivel szemben más parlamenti fegyelmi jogkövetkezmény nem alkalmazható, azonban különbséget kell tenni a független szervek és a parlamenti politikai kontroll körébe tartozó végrehajtó hatalom képviselői között.

A miniszterelnök tanácskozási joga és jelenléti kötelezettsége az Ogytv. 39. § (1) és (3) bekezdéseiből, valamint az interpellációra vonatkozó külön szabályokból (42–43. §) következik. A HHSZ – amely az Alaptörvényre és az Ogytv.-re épülő részletes eljárási szabályokat tartalmazza – a napirendi és a napirenden kívüli felszólalásokhoz is tárgyhoz kötöttségi elemeket kapcsol, továbbá külön nevesíti a tárgyra térésre való felhívás alkalmazását. A konkrét esetben napirend szerinti felszólalásról, interpellációra adott miniszterelnöki válaszról volt szó.

A vitatott helyzet jogi kerete

Az interpelláció az Országgyűlés végrehajtó hatalmat ellenőrző funkciójához kapcsolódó klasszikus parlamenti eszköz, amelynek címzettje – az Alaptörvény 7. cikk (2) bekezdése és az Ogytv. alapján – a Kormány mint testület, vagy a Kormány tagja (miniszterelnök, miniszter). Az Ogytv. 42. § (2)–(4) bekezdései rögzítik, hogy az interpelláció címzettje köteles válaszolni, mégpedig az Országgyűlés ülésén, az ott rögzített időkeretek között; ha az interpelláció az egész Kormány működését érinti, a miniszterelnök személyesen válaszol vagy kijelöli a válaszadót.

Az interpelláció tárgyalása során a vita – ideértve a miniszterelnök válaszát és az interpelláló viszonválaszát – a napirend adott pontjához kötött, és az időkereteket a Házbizottság illetve a házszabályi rendelkezések határozzák meg.

A HHSZ 17/A. §-a kimondja, hogy az ülést vezető elnök megvonhatja a szót attól a felszólalótól, aki felszólalása során kitöltötte a saját vagy képviselőcsoportja időkeretét. Szűk, nyelvtani értelemben úgy tűnhet, hogy az csak a képviselőkre vonatkozik, de ha a „felszólaló” ebben a rendszerben funkcionális kategória, és nem kizárólag az országgyűlési képviselői minőséghez kötött jogállási fogalom, akkor bárki, aki felszólalási jogot gyakorol – képviselő, miniszter, miniszterelnök –, felszólalóként alávetett az ülés rendjét biztosító szabályoknak.

A tárgyra térésre való felhívás és a tárgyhoz kötöttség klasszikus formában az Ogytv. 46. § (1) bekezdés a) pontjában jelenik meg, amely szerint az ülést vezető elnök rendreutasíthatja és figyelmeztetheti azt a képviselőt, aki felszólalása során nyilvánvalóan indokolatlanul eltér a tárgytól, vagy feleslegesen ismétli a beszédeket. A (2) bekezdés e rendelkezést fegyelmi jogkövetkezménnyel erősíti meg: az intézkedés eredménytelensége esetén az elnök megvonhatja a felszólalási jogot az adott ülésnapon, az adott napirendi pont tárgyalása vonatkozásában.

A nyelvtani értelmezés korlátai

A vita magja nyelvtani-terminológiai: a 46. § (1)–(2) kifejezetten „képviselő”-ről beszél, míg a miniszterelnök – bár lehet egyben képviselő is – tanácskozási jogát és felszólalási lehetőségét az Ogytv. külső, „tanácskozási joggal rendelkező személy” kategóriába sorolja. A miniszterelnök és frakcióvezető-helyettes álláspontja ebből azt a következtetést vonja le, hogy a tárgyhoz kötöttség – mint „a képviselőkre irányuló fegyelmi szabály” – rá nem alkalmazható, mert őt az Ogytv. a 39. § alapján „bármikor felszólalási joggal” ruházza fel.

A szűken vett nyelvtani értelmezés valóban azt a látszatot keltheti, hogy a 46. § (1)–(2) bekezdések a képviselőkre, a 45. § (3) bekezdés pedig a tanácskozási joggal rendelkező személyekre vonatkozóan eltérő fegyelmi rezsimet állít fel, amely a tanácskozási joggal rendelkező személyek esetében csak rendreutasítást és figyelmeztetést enged, szómegvonást nem. Ha azonban a miniszterelnök interpellációra adott válasza közben tartósan egy másik – már lezárt – interpelláció tárgyánál marad, a kérdés az: a tárgytól való eltérésnek csak a képviselői felszólalások esetén lehet jogkövetkezménye, vagy a miniszterelnök válasza is tárgyhoz kötött felszólalásnak minősül?

Rendszertani értelmezés: a felszólalások egységes szabályozása

A rendszertani értelmezés abból indul ki, hogy az Ogytv. és a HHSZ egészében koherens struktúrát alkot az alanyok (képviselők, tanácskozási joggal rendelkező személyek, kormánytagok) és az ülésrend (időkeretek, napirend, tárgyhoz kötöttség, fegyelmi jogkör) összefüggésében. Figyelembe veszi azt is, hogy a tárgyhoz kötöttség a parlamenti jogban nem csupán fegyelmi kategória, hanem az ülés rendjét biztosító általános elv.

1. Az Ogytv. 39. § (1) bekezdése a tanácskozási joggal rendelkező személyek – köztük a miniszterelnök – esetében a felszólalás bármikori lehetőségét kifejezetten „az ülés lefolytatásával kapcsolatos házszabályi rendelkezések keretei között” biztosítja. Ez rendszertani értelemben azt jelenti, hogy a miniszterelnök felszólalása a házszabályi rendelkezések (HHSZ) által megszabott kereteknek – időkeret, tárgy, stílus – alávetett.
2. A HHSZ 17/A. §-a nem a „képviselő” kategóriát használja, hanem a „felszólaló” általános fogalmát, és egyértelműen rögzíti, hogy időkeret-kimerülés esetén az ülést vezető elnök megvonhatja a szót a felszólalótól. Mivel a miniszterelnök interpellációra adott válasza a Házbizottság által megállapított időkeret része, a 17/A. § rendszertani értelmezésben őrá is kiterjed.
3. A HHSZ 18. §-a a napirenden kívüli felszólalásokra különleges szabályokat állapít meg, amelyben a miniszterelnöknek is rendkívüli ügyben biztosít felszólalási lehetőséget; a (7) bekezdés újra visszautal a tárgyra térésre való felhívás szabályaira, ha a felszólalás a deklarált tárgytól eltér. Vagyis a miniszterelnöknek még a napirenden kívüli felszólalása is explicit módon tárgyhoz kötött, de a jogesetben napirendi felszólalásról (interpellációra adott válaszról) volt szó.
4. Az Ogytv. 42–43. §-ai az interpelláció és azonnali kérdés szabályairól az interpelláció címzettjét arra kötelezik, hogy az interpelláció tárgyára válaszoljon, meghatározott időkeretben, és a vita keretein belül maradjon. Míg a viszontválasz joga és korlátja a képviselőre vonatkozik, addig a vita kezelésére vonatkozó tárgyalási rend egységesen vonatkozik a felszólalás valamennyi szereplőjére.[2]

E rendszertani összefüggések alapján nehezen védhető az az álláspont, hogy a miniszterelnök mint felszólaló, mentesülne a tárgyhoz kötöttség és a tárgyra térésre való felhívás alól, miközben időkeret-kimerülés esetén a HHSZ 17/A. §-a szerint rá is kiterjed a szómegvonás lehetősége. A szabályozás szerkezetében a miniszterelnökre irányadó – időkeretet, rendkívüli felszólalást, interpellációs válaszadási kötelezettséget rögzítő – normák egyértelműen azt jelzik, hogy ő is a Ház tárgyalási rendjének alanya.

Teleologikus értelmezés: parlamenti felelősség és ellenőrzés

A teleologikus értelmezés döntő jelentőségű ebben a vitában, mert a kérdés nem pusztán technikai eljárási szabály, hanem a parlamentáris kormányzati rendszer működésére vonatkozik.

A parlamentáris rendszerben a kormány a parlamenti többség bizalmán alapuló politikai felelősséggel gyakorolja a végrehajtó hatalmat; a parlament ellenőrzi a kormányzati tevékenységet, és ennek eszközei közé tartozik az interpelláció, a kérdés, az azonnali kérdések órája. Az interpelláció funkciója kettős: egyrészt információs és ellenőrző – a parlament a kormány cselekvését számon kéri –, másrészt politikai kommunikációs – a kormány felelős szervként a képviselők és a közvélemény előtt válaszol, így felelősségi elemet tartalmaz.

E funkció teloszából több következtetés adódik:

1. Az interpellációra adott miniszterelnöki válasz maga is része az Országgyűlés ülésének, nem „kormányzati sajtónyilatkozat”; a parlamenti keretek célja, hogy az ellenőrzés intézményes rendben, átlátható és érdemi módon történjen.
2. Ha a miniszterelnök egy korábbi interpellációra már válaszolt időkeretben, majd egy másik, röviden megválaszolt interpelláció tárgyától eltér, visszalép a korábbi témához, az az országos közvélemény előtt zajló parlamenti ellenőrzés érdemi jellegét gyengíti; a kormány ellenőrzésének eszközét „átírja” saját kommunikációs napirendjére.
3. Az ülést vezető elnök feladata az ülés zavartalan lefolytatásának és az Országgyűlés tekintélyének megőrzése; ennek teleologikus értelme nemcsak rendfenntartás, hanem a Ház mint ellenőrző és döntéshozó fórum működésének garantálása.

Ha a miniszterelnökön – mint a végrehajtó hatalom vezetőjén – nem lehetne számon kérni a tárgyhoz kötöttséget, és ennek szankciójaként megvonni tőle a szót, akkor a tárgyalási rend fenntartására vonatkozó szabályok lényegüket veszítenék. A végrehajtó hatalom feje korlátlan felszólalási lehetőséget kapna a parlamentben, függetlenül a napirendtől, az interpelláció konkrét tárgyától vagy az időkerettől. Ez teleologikus megközelítésben viszont ellentétes lenne a parlamentáris rendszer logikájával, amelyben a kormány a parlamentnek felelős, és annak ellenőrzését tűrni köteles, azt nem formálhatja tetszőlegesen.

A társadalmi, valamint sajtóvisszhang – a parlamenti vita mint „mint abszolút filmszínház” és a végrehajtó hatalom domináns kommunikációjára utaló számos médiakommentár – ugyancsak azt jelzi, hogy a közvélemény érzékeny arra, ha a parlament ellenőrző funkciója eltolódik a kormányzati önreprezentáció irányába. A tárgyhoz kötöttség érvényesítése és a szómegvonás alkalmazása teleológiailag nem csupán fegyelmi, hanem alkotmányos funkciót tölt be: a parlamenti ellenőrzés minőségét védi a végrehajtó hatalom túlsúlyával szemben.

A Házelnök jogköre és mozgástere

Az ülést vezető elnök eszköztára fokozatos és összetett: rendreutasítás, figyelmeztetés, szómegvonás, kizárás, kitiltás, az ülés felfüggesztése vagy berekesztése. A tárgyra térésre való felszólítás a rendreutasítás sajátos formája, amely konkrétan a tárgyhoz kötöttség elvének kikényszerítésére szolgál.

A miniszterelnököt a 45. § (3) bekezdése alapján az ülést vezető elnök rendreutasíthatja és figyelmeztetheti; rendszertani értelemben ez magába foglalhatja a tárgyra térésre való felszólítást is. Ha a miniszterelnök a tárgyra térésre való felszólítás ellenére továbbra sem az interpelláció tárgyára válaszol, vagy már kimerített időkerethez kötött témánál marad, a HHSZ 17/A. §-a alapján „felszólalóként” rá is alkalmazható lehet a szómegvonás.

Szóba került már, hogy a 45. § (3) bekezdése egy eltérést is rögzít: tanácskozási joggal rendelkező személy esetében „csak az ülést vezető elnök általi rendreutasításra, illetve figyelmeztetésre kerülhet sor”, ami első látásra kizárná a szómegvonást. Ezt azonban rendszertanilag úgy is lehet értelmezni, hogy a 46–46/G. § által szabályozott fegyelmi jogkövetkezmények – például a felszólalási jog általános megvonása, kizárás, kitiltás – a tanácskozási joggal rendelkező személyekre közvetlenül nem terjednek ki, viszont az ülésvezetésre jogosult elnök általános jogköre a szó megadására és megvonására a felszólalások időkeretben tartása érdekében továbbra is fennáll.

E kettős szerkezet – a képviselő fegyelmi eljárása és tiszteletdíj-csökkentése, valamint a tanácskozási joggal rendelkező személyek esetében az ülésvezetési jogkör – teleologikusan abba az irányba mutat, hogy a végrehajtó hatalom kinevezett vagy választott állami tisztségviselői (mint a miniszterelnök) felelőssége nem a képviselői fegyelmi eszközökkel, hanem politikai és alkotmányjogi felelősségre vonással érvényesül,[3] ugyanakkor az ülésrend szempontjából ugyanúgy kötelesek a Ház szabályait követni.

Milyen veszélyekkel jár, ha a kormány tagjára eltérő szabályok vonatkoznak?

Amennyiben a kormány tagjaira nem vonatkoznának a tárgyhoz kötöttség szabályai, az a gyakorlatban a parlamentáris rendszer szempontjából problematikus következményekkel járna:

• A miniszterelnök vagy a miniszter az interpelláció megválaszolásakor szabadon áthelyezhetné a vita fókuszát más, általa választott politikai témára, függetlenül az interpelláció tárgyától, és függetlenül attól, hogy az adott téma időkerete már kimerült.
• A tárgyhoz kötöttség – mint a parlamenti vita strukturáló elve – lényegében csak az ellenzéki képviselők felszólalásaira lenne érvényes, a végrehajtó hatalom képviselőire nem, ami a politikai egyenlőség és a parlamenti diskurzus integritása szempontjából aszimmetrikus helyzetet teremtene.
• A Házelnök tárgyalási rend fenntartására irányuló jogköre kiüresedne a miniszterelnöki, miniszteri válaszok vonatkozásában, ami a közvetlen interpellációs ellenőrzés egyik kulcspontján (amikor a végrehajtó hatalom képviselője közvetlenül válaszol a parlamentnek) gyengítené a Ház alkotmányos funkcióját.

Teleológiailag mindez a parlamentáris rendszer egyik alappillérét – a kormány parlamenti felelősségét és ellenőrzését – érintené: a kormányfő (kormánytag) kivonása a tárgyhoz kötöttség alól azt sugallná, mintha a miniszterelnök a parlamenti térben „szabadon lebegő” politikai aktor lenne, aki a Házszabály fegyelmi és rendfenntartási normái alól mentesül.

Következtetés: a Házelnök álláspontjának megalapozottsága

A fentiek alapján – a hatályos joganyag rendszertani összefüggéseit és a parlamentáris rendszer teleológiáját figyelembe véve – a Házelnök álláspontja koherensnek és alkotmányosan megalapozottnak tekinthető.

• Az Ogytv. 39. §-a szerint „az ülés lefolytatásával kapcsolatos házszabályi rendelkezések keretei között” fordulata a HHSZ tárgyalási rendjére – így a tárgyhoz kötöttségre, időkeretekre, szómegvonásra – utalja a miniszterelnök felszólalásait.
• A HHSZ 17/A. § által használt „felszólaló” kategória rendszertanilag a miniszterelnökre is kiterjedhet, így időkeret-kimerülés esetén az ülést vezető elnök jogosult a szót megvonni; ha a miniszterelnök továbbra is más – már lezárt – interpelláció tárgyánál marad, ez a tárgyalási rend fenntartására irányuló elnöki jelzés eredménytelenségeként értékelhető.
• Az Ogytv. 45. § (1)–(3) bekezdései a Házelnök (illetve az ülést vezető elnök) feladatává teszik az ülés zavartalan lefolytatását és az Országgyűlés tekintélyének megőrzését; e feladat teleologikus értelmezésben magában foglalja a tárgyhoz kötöttség kikényszerítését a miniszterelnök és a miniszterek felszólalásai esetében is, mivel a parlamenti ellenőrzés hatékonysága és a Ház tekintélye elsősorban a kormányzati felszólalások rendben tartásán múlik.
• A parlamentáris kormányforma alaplogikája szerint a miniszterelnök és a miniszterei nem azért vesznek részt az Országgyűlés ülésén, hogy korlátlan kommunikációs teret nyerjenek, hanem hogy a parlament ellenőrizze a kormány tevékenységét; ebből következik, hogy a Ház tárgyalási rendjére vonatkozó szabályokat a kormány tagjainak is tiszteletben kell tartaniuk.

A konkrét esetben tehát, amikor a miniszterelnök egy interpellációra adott válasz közben a tárgyra térésre való elnöki felszólítás ellenére egy másik, már kimerített interpelláció témájánál maradt, a Házelnök szómegvonása a HHSZ 17/A. §-ában biztosított jogkörével és az Ogytv. 45. § (1)–(3) bekezdéseiben meghatározott feladataival összhangban áll. A nyelvtani érvelés – amely a „képviselő” terminusra szűkíti a fegyelmi szabályokat – e szabályok funkcióját és rendszertani helyét nem veszi kellően figyelembe, ezért félrevezető, különösen a miniszterelnök parlamenti felelősségének és a parlament ellenőrző funkciójának fényében.

Kitekintés: a parlamenti beszédjog európai példái

Az európai (és szélesebb parlamentáris) gyakorlatban közös,[4] hogy (i) a vita tárgyhoz kötött, (ii) a kormány a parlamentnek felelős, (iii) a Házelnök/Speaker feladata a rend és a relevancia fenntartása, beleértve a miniszterelnöki felszólalásokat is.

A „Prime Minister’s Questions” (PMQ) típusú eljárásokban is jellemző, hogy a miniszterelnök kérdésre adott válasza a parlamenti ellenőrzés része, és az ülésrend szabályainak alávetett; az elnök (Speaker) kontrollálja,[5] ki mikor és meddig beszél.[6] Ez funkcionálisan megfelel a magyar interpelláció intézményének és a Házelnök tárgyalási rend fenntartására irányuló jogkörének.

A brit Alsóház gyakorlata különösen beszédes. A PMQ idején a Speaker felel a rend fenntartásáért, és nemcsak a képviselőket, hanem magát a miniszterelnököt is rendre utasíthatja, ha az eljárási szabályokat megszegi, vagy nem a feltett kérdésre válaszol.

• A House of Commons Procedure and Practice kifejezetten rögzíti, hogy a Ház a miniszterelnököt és minisztereket számon kéri a döntéseikért, és a Speaker e folyamat „bírója”, aki szükség esetén figyelmezteti, korlátozza őket.
• A gyakorlatban a Speaker adott esetben közbeszól („Order, Prime Minister…”) és felszólítja a miniszterelnököt, hogy a kérdésre válaszoljon, illetve a vita keretei között maradjon.

Ez a szerepfelfogás nagyon közel áll ahhoz, ahogyan a magyar Házelnök az Ogytv. és a HHSZ alapján a tárgyhoz kötöttséget és a tárgyra térésre való felszólítást a miniszterelnökkel szemben is érvényesíti.

Más parlamentekben is hasonló mintázatot követnek az összehasonlító vizsgálatok szerint a kérdésórák és interpellációs gyakorlatok vonatkozásában.[7]

• A kérdésóra idején a miniszterelnök és miniszterek kötelesek megjelenni, és az eljárási szabályok (időkeret, relevancia, megszólalások sorrendje) vonatkoznak rájuk; az elnök jogosult beavatkozni, ha válaszuk eltér a tárgytól vagy elhúzódik.
• A felszólalások tárgyhoz kötöttsége általános szabály, nem csak a képviselőkre korlátozódik; a miniszterelnök mint „answerable actor” a kérdés tárgyához kötött válaszra köteles.

A magyar Házelnök gyakorlata – amely a miniszterelnök tanácskozási jogát „az ülés lefolytatásával kapcsolatos házszabályi rendelkezések keretei között” biztosítja, és időkerethez, tárgyhoz kötött felszólalási formákhoz (interpelláció, azonnali kérdés, napirend előtti felszólalás) köti – jól illeszkedik ehhez a parlamentáris mintázathoz.

Összességében a magyar szabályozás és gyakorlat – a miniszterelnök valamint a miniszterek parlamenti jelenlétének, időkeretének, tárgyhoz kötött felszólalásainak és a Házelnök rendfenntartó jogköreinek rendszerével – jól illeszkedik a klasszikus parlamentáris mintához: (i) a kormány tagja nem áll a házszabály felett, hanem különösen köteles azt betartani; (ii) a Házelnök feladata a parlamenti ellenőrzés érdemi jellegének védelme, akár a kormány tagjával szembeni rendreutasítás, szómegvonás árán is.

___________________

[1] Ogytv. 39. § (1) A köztársasági elnök, a Kormány tagja, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az alapvető jogok biztosa, az Állami Számvevőszék elnöke, a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat és a központi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslat vitája során a Költségvetési Tanács elnöke, továbbá az általa benyújtott beszámoló országgyűlési vitája során az Országgyűlés előtt beszámolásra kötelezett, valamint európai uniós kérdéssel összefüggő napirend országgyűlési vitája során az Európai Parlament magyarországi képviselője (a továbbiakban együtt: tanácskozási joggal rendelkező személy) részt vehet és – az ülés lefolytatásával kapcsolatos házszabályi rendelkezések keretei között – bármikor felszólalhat az Országgyűlés ülésén.

(3) A Kormány tagja vagy a helyettesítésére jogosult személy akkor is köteles részt venni az Országgyűlés ülésén, ha a napirenden lévő törvényjavaslat, határozati javaslat vagy jelentés a feladatkörét érinti.

(4) Az Országgyűlés a tanácskozási joggal rendelkező személyt – a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke és az Európai Parlament magyarországi képviselője kivételével – kötelezheti az Országgyűlés ülésén való megjelenésre.

[2] Magyar Zsóka, A parlamenti ellenőrzés eszközei az Országgyűlés gyakorlatában, Parlamenti Szemle, 2018/2, https://szakcikkadatbazis.hu/doc/5658445  

[3] Chronowski Nóra és Petrétei József, Az alkotmányjogi felelősségről, Jogtudományi Közlöny, 2012/7-8., 277-287.

[4] Ruxandra Serban, Questioning Prime Ministers: Procedures, Practices and Functions in Parliamentary Democracies, A dissertation submitted in partial fulfilment of the requirements of the degree of Doctor of Philosophy, University College London, https://discovery.ucl.ac.uk/id/eprint/10090111/9/Serban_10090111_Thesis_revised.pdf

[5] Peter Bull, Anita Fetzer and Dániel Z. Kádár, Calling Mr Speaker ‘Mr Speaker’, The strategic use of ritual references to the Speaker of the UK House of Commons. Pragmatics, Volume 30, Issue 1, Mar 2020, p. 64 – 87, https://doi.org/10.1075/prag.19020.bul

[6] James Bowden's Blog, https://parliamentum.org/2024/05/06/when-the-speaker-admonishes-the-prime-minister-for-asking-the-opposition-questions/

[7] Ruxandra Serban: i. m. 

___________________

Az írás a szerző véleményét tartalmazza, és nem értelmezhető a TK hivatalos állásfoglalásaként.